Gulyás Balázs (Fotó: Magyar Hang)
Akik komolyan veszik a konzervatív értékrendet, azoknak fáj a legjobban, amit a Fidesz csinál. Olyan szent dolgokat használnak politikai pajzsként a saját, gyalázatos tevékenységük elfedésére, amiket az igazi konzervatívok a legfontosabb értékeknek tekintenek – mondta Kompország című műsorunkban Gulyás Balázs újságíró, publicista, a Gulyáságyú Média alapítója. Hozzátette: 2010-ben még azt hitte, hogy Orbán Viktor győzelme után Magyarországon megvalósul a konzervatív Disneyland, de aztán rá kellett jönnie, hogy erről szó sincs. Ma már azt gondolja, hogy a Fidesz már a ’90-es években sem meggyőződésből, értékrendjéből fakadóan választotta a konzervatív politikát, hanem pusztán azért, mert itt látta a legnagyobb rést a politikai palettán. – Akik ma a Fideszben vannak, azokban már egyáltalán nincs meg a polgári értékrend, de ma már úgy vélem, a Fidesz belső magja sohasem gondolta ezt komolyan, csak és kizárólag a hatalom megszerzése érdekében cselekedett – jelentette ki Gulyás.
Az újságíró, aki egykor a MOKÉP vezetője volt, kérdésre válaszolva az azóta elhunyt Andy Vajnáról is beszélt, aki 2011-től a filmipar megújításáért felelős kormánybiztos volt egészen haláláig. Gulyás azt mondta, hogy Vajnának céljai voltak, és ezek eléréséért mindenen keresztülment, ha kellett, személyeken is. – Andy Vajna érdekeit szolgálta az is, hogy elfogyott körülöttem a levegő – mondta visszahívásáról. Hozzátette ugyanakkor, hogy bár Vajna a politikai hátszél érdekében hajlandó volt gesztusokat tenni, nála mindig volt egy nívó, egy határ, ami alá nem volt hajlandó menni. Ami azonban most folyik a filmes pénzek elosztásánál, az ennél sokkal rosszabb, már díszletekkel sem próbálják elfedni, hogy mi történik. A műsorban többek között szó volt még arról is, hogy mért volt vita közte és Tarr Béla között, és ma mit gondol, kinek volt igaza, vagy hogy miért tartja nagy formátumú politikusnak Torgyán Józsefet.
Olvasd tovább itt: hang.hu
