A választás napján már elkezdődtek a pozicionálások azok részéről, akik kedvezően jártak a NER segítségével. Wáberrer, Balogh Levente és Matolcsy is kifejezte, hogy „mostantól mindenki jól fog járni” (és a független sajtó, amely hónapok óta a „hol van a kétszázmilliárd?” kérdést teszi fel, most itt a válasz: oda vitték a Tiszába). Ez a kör természetesen az új kormány számára is kedvező helyzeteket keres, a legjobban jövedelmező pozíciókra és közbeszerzésekre pályáznak. Van azonban egy probléma: a jól beágyazott vörös bárók nem kedvelik a versenyt.
A vörös bárók összecsaptak egymással, mivel úgy tűnik, hogy a legtehetősebb magyarok között Mészáros Lőrinc az egyetlen, akit valóban nemzeti érzések vezérelnek. A többiek vagyonukat a kommunizmus idején szerezték, vagy pedig a rablóprivatizáció eredményeként. Például Bige László, a műtrágyakirály, kiakadt, hogy a baloldali kormány alatt nem lesz az egyetlen oligarcha. Ő azt szeretné, hogy a leggazdagabb magyarok listáján csak az ő neve szerepeljen.
Megüzente az újonnan helyezkedő árulóknak is, és az ATV műsorában Wáberernek és Baloghnak címezve így fogalmazott:
„Azok a partizánok, akik eddig Orbán mögött álltak, most úgy gondolják, hogy ők lesznek az új nevek, de ez több ezer embert is érint.”
Bige szavait kicsit pontosítanánk, mivel ezek a szereplők nem álltak Orbán mellett a végsőkig, már korábban elkezdték az árulásukat (lásd a kétszázmilliárdos ügyet). Ők pontosan azt a feladatot látták el, hogy gerjesszék a korrupcióval kapcsolatos vádakat, amelyekkel a baloldali média élhet. Bige viszont nyíltan támogatta az ellenfelet, nem árulóként jelentkezett a végső pillanatban.
A politikai árulásnak érdekes fogalmi jelentősége van: 16 éven keresztül az a narratíva élt, hogy Magyarországot oligarchák irányítják. Most azonban látjuk, hogy a legutóbbi másfél évtizedben ez nem igaz. A „vérnarancs bárók” nem irányították az országot, csupán jól jártak a rendszerrel. Ez pedig azt jelenti, hogy nem voltak oligarchák, hiszen az oligarchák parancsolnak.
Forrás pestisracok.hu
