A „vagyonkimenekítéssel” kapcsolatban eljárás zajlik, ugyanúgy, ahogyan minden olyan ügyben, ahol bűncselekmény gyanúja merül fel – írta a rendőrség egy kommentben Fekete-Győr András Facebook-bejegyzése alatt, amit a Telex észlelt. A Momentum volt vezetője nyílt levelet intézett Balogh János országos rendőrfőkapitányhoz, miután a Guardian arról számolt be, hogy a Tisza Párt nagy fölénnyel megnyerte a választásokat, és hogy az Orbán Viktor miniszterelnöksége alatt meggazdagodott egyének külföldre menekítik vagyonukat, illetve próbálják a határon túl befektetni, Bécsből pedig folyamatosan indulnak magángépek a NER vagyonát menteni.
Fekete-Győr András a levélben azt kérdezte a rendőrfőkapitánytól, hogy ki fogja vállalni a felelősséget, ha a NER politikai bűnözői akadálytalanul távoznak az országból, és milliárdokat szállítanak magánalapítványokhoz vagy offshore számlákra. Kiemelte, hogy ha a hatóságok néma asszisztálásával évekkel elhúzódik vagy akár lehetetlenné válik a magyar állampolgárok pénzének visszaszerzése, azzal ők is részesei lesznek a bűncselekm lét sornak.
A rendőrség válaszában arra kérte a politikust, hogy amennyiben bizonyítéka van, azt ossza meg a hatóságokkal. Azt is írták, hogy a lehető leghamarabb lehetőséget biztosítanak arra, hogy törvényes keretek között tanúként nyújtson információt. Fekete-Győr András erre reagálva újabb kérdéseket intézett a rendőrséghez, hangsúlyozva, hogy nem tőle várjanak tanúvallomást, hanem foglalkozzanak az interneten és a médiában elérhető konkrétumokkal, amelyek súlyos bűncselekmények gyanúját vetik fel.
Forrás hvg.hu
