Lázár nem áll ringbe Orbán ellen.

Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Lázár János építési és közlekedési miniszter részt vett a Digitális Polgári Körök által szervezett háborúellenes találkozón a debreceni Főnix Arénában 2026. március 7-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán).

Orbán Viktor és Lázár János az RTL híradója szerint a hétfői fideszes frakcióülésen jelentek meg. Amikor Lázárt arról kérdezték, hogy mi lesz a szerepe, azt válaszolta, hogy reméli, többet megtud majd erről. „Nem” – mondta arra a kérdésre, hogy kihívja-e Orbánt a pártelnöki pozícióért folytatott versenyben, magyarázva, hogy „mert ő a Fidesz elnöke, nem én”. Lázár úgy véli, hogy kiderül, Orbánnal együtt meg tudják-e újítani a pártot.

A Képviselői Irodaház előtt Orbán Viktorral találkozott a stáb, és arról kérdezték, miért nem mondott le a pártelnökségről, amikor korábban azt nyilatkozta, hogy jelentős vereség esetén lemond. „Az országos választmány a héten ülésezik, minden döntés ott fog születni” – mondta Orbán többszöri kérdésre is. Arra, hogy miért nem veszi át a mandátumát a korábbi ígérete ellenére, azt felelte, mert szerinte most másra van szükség, majd besietett az épületbe.

A frakcióülés után kiderült, hogy Lázár egy évre képviselőként lép be a parlamentbe.

Forrás hang.hu