Egy soproni fideszes önkormányzati képviselő, Péli Nikoletta, hétfő este bejelentette, hogy a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. Döntését azzal indokolta, hogy a jövőben még inkább a helyi ügyekre kíván figyelni.
„Ezt a lépést azért hoztam meg, hogy még inkább a helyi érdekeket képviseljem, és a választókerület érdekeire fókuszáljak” – mondta Péli Nikoletta, aki a 2024-es önkormányzati választáson a Fidesz színeiben nyert.
A bejelentés nemcsak a soproniak figyelmét hívta fel, hiszen Péli Nikoletta az utóbbi időben aktívan részt vett a kormánypártok kampányában. Telefonos mobilizálásban és aláírásgyűjtésben is részt vett, és rendszeresen megjelent fideszes rendezvényeken, ahol más politikusokkal fényképeket is készített, továbbá támogatta Barcza Attilát, a helyi jelöltet – számolt be a 24.hu.
Forrás www.blikk.hu
