Tarr Zoltánt, a Tisza alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét neveztem ki a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium vezetésére. Tanács Zoltánt, a Működő és Emberséges Magyarország programért felelős vezetőnket kértem fel a Tudományos és Technológiai Minisztérium irányítására – jelentette be kedden Magyar Péter. Bódis Kriszta kormánybiztosként fog dolgozni, felelős lesz a társadalompolitikai stratégia kidolgozásáért és az érintett területek összehangolásáért.
Az 53 éves Tarr Zoltán a Tisza európai parlamenti képviselője és a párt alelnöke. Eredeti szakmája református lelkész, az elmúlt évtizedben ipari és mezőgazdasági digitalizációval, valamint civil szervezetek támogatásával foglalkozott.
Tarr Zoltán az egyik első civil egyén volt, aki felszólalt Magyar Péter formálódó mozgalmának eseményein. 2024 áprilisában a Kossuth téri ellenzéki gyűlésen a állam és egyház összefonódásának problémáiról beszélt, majd két nappal később elbocsátották a munkahelyéről. Korábban ő volt az egyik első egyházi személy is, aki kritizálta Balog Zoltánt, a Dunamelléki Egyházkerület vezetőjét a kegyelmi ügyben vállalt feltételezett szerepe miatt. Akkor így fogalmazott: „Amit Balog Zoltán püspökként tett, az soha nem látott hitelességi válságot okozott a református egyházban.”
Magyar Péter Tarr elbocsátása után felajánlotta neki a harmadik helyet a Tisza EP-listáján, így 2024-ben mandátumot szerzett az Európai Parlamentben, ahol a párt európai parlamenti delegációját vezeti. A 2026-os országgyűlési választáson egyéni mandátumot nyert Soroksáron (Budapest 16.), így most Magyar Péterhez hasonlóan Tarr Zoltán is Budapesten folytatja a munkáját, immár miniszterként.
Tarr Zoltán nős, három gyermek édesapja. Felesége, Jékely Berta korábban az Építési és Közlekedési Minisztérium osztályvezetője volt, de 2024-ben elbocsátották, miután kiderült, hogy néha lájkolja a férje Facebook-bejegyzéseit.
Tanács Zoltán eddig a Tisza Párt programalkotását és a kormányzásra való felkészülést irányította. Az országgyűlési választáson Budapest 1. egyéni választókerületében nyert mandátumot.
Tanács Zoltán a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen végzett, mélyen hívő református, házas és három gyermek apja. 25 éven át dolgozott vezetési és informatikai tanácsadóként ugyanannál a nemzetközi cégnél, ahol 300 millió eurós árbevételű cég stratégiai projektjeit irányította. Különböző országok polgármestereivel és vállalatvezetőivel is együttműködött. 2025 márciusában lemondott pozíciójáról, majd egy féléves szünet után csatlakozott a Tisza Párthoz.
Bódis Kriszta pszichológus, író, dokumentumfilmes és társadalompolitikai szakértő, aki közel harminc éve dolgozik a terepen. Ő az alapítója a Van Helyed rendszernek, amely a társadalompolitika különböző területeit összekapcsolva biztosítja, hogy minden gyermek és család egyenlő hozzáférést kapjon a minőségi oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz, függetlenül a társadalmi helyzettől.
A keddi bejelentéssel a Tisza-kormány minisztereinek tizenhatos listája már szinte teljes.
Forrás telex.hu
