Magyar Péter bejelentette, mikor nyilvánosak az ügynökakták.

Magyar Péter a közösségi oldalán bejelentette, hogy Cseh Gergő Bendegúzzal, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatójával tárgyalt az ügynökakták és a híres mágnesszalagok titkosításának teljes feloldásáról és nyilvánosságra hozataláról.

A leendő miniszterelnök úgy döntött, hogy az 56-os forradalom 70. évfordulója alkalmából nyilvánossá teszik és kereshetővé válik az ügynökakták állománya. Ezen kívül bejelentette egy vizsgálóbizottság létrehozását, amely a rendszerváltás privatizációja során szerzett vagyonok állambiztonsági kapcsolatait fogja feltárni. Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a rendszerváltás egyik legfontosabb ígéretét teljesítik, amikor az 1956-os forradalom 70. évfordulója előtt egy nappal – október 22-én – nyilvánosságra hozzák a meglévő iratokat.

A Tisza Párt elnöke azt is bejelentette, hogy vizsgálóbizottságot alakítanak az 1988 és 2000 közötti privatizáció és a „spontán privatizáció” során végrehajtott szabálytalan cselekmények haszonélvezőinek feltárására, valamint az esetleges állambiztonsági és pártállami érintettségük vizsgálatára.

Forrás www.origo.hu