Április 23-án a gyanúsított egy ismerőse keresett meg egy ajánlattal, miszerint „bankkártyára pénzt tud intézni, bankszámlára pedig pénzt igényelni”. Ennek kapcsán a gyanúsított április 24-én két férfival találkozott.
Ekkor egy eddig azonosítatlan személy, aki banki alkalmazottnak adta ki magát, telefonon felhívott egy gödöllői lakost, és közölte vele, hogy a számláján gyanús utalások történtek. Rábeszélte, hogy telepítsen a számítógépére egy távoli hozzáférést biztosító programot.
Ennek segítségével az ismeretlen hozzáfért a sértett bankszámláihoz, ahonnan összesen 87 805 000 forintot utalt át hét másik számlára, köztük a gyanúsított bankszámlájára, ahova két részletben összesen 19 750 000 forint érkezett.
Ezt követően a gyanúsított a korábban említett két férfival együtt próbálta meg az első utalás összegét euróban felvenni egy pénzváltónál. Miután többszöri próbálkozásra sikerült, a készpénz-felvételt igazoló bizonylatokat átadta az egyik férfinek. Később a második utalás összegéből 5 650 000 forintnak megfelelő eurót vett fel, míg a fennmaradó 4,2 millió forintból ékszereket vásárolt, amit szintén átadott az egyik férfinek.
A gyanúsított 100 000 forintot kapott a közreműködéséért az ismeretlen személyektől. Tekintettel arra, hogy a cselekményben több személy is részt vett, fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított kényszerintézkedés nélkül másokat befolyásolhat, vagy bizonyítékokat rejt el, ezzel jogellenesen befolyásolva a nyomozást. A bűncselekmény jellege és a nyomozás állására való tekintettel az ügyész indítványa alapján a nő letartóztatása indokolt.
A gyanúsított a meghallgatása során beismerte a bűncselekmény elkövetését. A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája egyetértett az ügyészi indítvánnyal, és elrendelte a gyanúsított letartóztatását a bíróság döntéséig, de legfeljebb május 29-ig.
Az ügyész és a gyanúsított tudomásul vette a döntést. Mivel a védő nem volt jelen, jogorvoslati lehetősége van 3 munkanapon belül, így a végzés nem végleges, de végrehajtható.
Forrás 24.hu
