Tanács Zoltánt bízták meg a Tudományos és Technológiai Minisztérium vezetésével, aki tavaly szeptemberben csatlakozott a Tisza Párthoz. Ő volt a párt hivatalos programjának kidolgozója. A leendő miniszter korábban kijelentette, hogy a Tisza-kormány nem tervezi a Fidesz családtámogatási rendszerének és rezsicsökkentésének megszüntetését. Ezzel szemben Magyar Péter, a pártelnök egy találkozón megjegyezte, hogy a rezsicsökkentés csak üres ígéret, és Tanács minisztériuma nem fog a családpolitikával foglalkozni.
Januárban a Menedzsment és Controlling Portálnak adott interjújában lenézően nyilatkozott az emberi munkaerőről. Például megemlítette, hogy az ügyfélszolgálati botok „hetven százalékkal gyorsabban válaszolnak, mint az emberi munkaerő”, így szerinte érdemes az új technológiákat használni. Hozzátette, hogy a technológiai fejlődés miatt sokan elveszíthetik munkahelyüket, vagy nehezen alkalmazkodnak az új követelményekhez.
Beszélt arról is, hogy részt vett egy kmegbeszélésen, amelyről egy mesterséges intelligencia által készített leiratot kapott. Nagyon lenyűgözte, hogy a dokumentum egy perc alatt készült el, és egy kattintással be tudta tenni a naptárába. Szerinte a munkahelyek egy részét az asszisztensek nélkül is meg lehetne oldani, hiszen az olyan feladatokra, mint emlékeztetők írása, nincs szükség.
A Tiszta Hang Podcast indítójában megerősítette, hogy nem tartja jó ötletnek új munkahelyek teremtését, mivel úgy véli, a robotok hamarosan helyettesítik az embereket.
Az alábbi videóban Magyar Péter egy másik leendő miniszterével kapcsolatos korábbi megjegyzéseit ismerhetik meg.
Forrás ripost.hu
