A cikk szociálpszichológiai aspektusait, valamint azt a tényt, hogy Magyarország számára érkező uniós támogatások már nem léteznek az Ursula von der Leyen által irányított költségvetésben, Bálint Botond már részletesen kifejtette. Éppen ezért én a trendek és a közösségi média politikai hatásain keresztül fogom elemezni a minket körülvevő eseményeket. Szerintem az, amit a Magyar Péter-rajongók „szektájának” nevezünk (természetesen nem az egész, 3,3 milliós szavazótáborra gondolok), már az Ursula von der Leyennel készült közös fotó és az azt kísérő, lényegében üres szöveg is elegendő volt ahhoz, hogy úgy tekintsék: Magyar Péter elintézte a pénzeket, amelyekért cserébe Ursula nem vár el semmit, a magyarok pedig meggazdagodnak, miközben az uniós vezetők boldogok, és a világ rendje helyreáll. Egyre több közösségi média poszt kezeli tényként, hogy Magyar Péter, aki még nem is miniszterelnök, már megoldotta az uniós források ügyét, és azokat ingyenesen kapjuk. Ennek hatására lájkok özöne érkezik, a narratíva elterjed, a szekta elégedett, de a kritikus gondolkodókban továbbra is felmerülnek kérdések.
Továbbá megjegyzem, hogy a gondolkodó társadalomnak, véleményem szerint, jelentős része tisza-környéki szavazók közül kerülhet ki, akik nagy várakozásokkal tekintenek Magyar Péterre, miután ellenszenvvel viseltettek a Fidesz iránt, azonban most ők is meglepődtek a jövendőbeli miniszterelnök legutóbbi posztja láttán. Az uniós támogatások folyósításának – a magyar lakosság számára kedvezőtlen – feltételeiről nem Orbán vagy a Fidesz beszél, hanem azok a vezetők, akik birtokában vannak a magyaroknak járó EU-s források kulcsának. Az a körülmény, hogy az Orbán-kormány a korábbi években összegyűjtött 27 uniós feltételből sokat teljesített, mégsem akadályozta meg az uniós vezetőket abban, hogy újabb, a magyar emberek életére hatással lévő feltételeket támaszszanak a jogosan járó támogatásokkal kapcsolatban, ami gyanakvást ébreszthetett a gondolkodó emberekben, hogy ezek a források valójában sosem fognak eljutni hozzánk, mert talán már nem is léteznek. Jól látszik, hogy az unió gazdaságának állapota kedvezőtlen, gazdasági válságot élünk át, és a vezetők felelőtlenül költenek az állampolgárok pénzére az ukrajnai háború támogatására.
Forrás pestisracok.hu
