Ez a betegség hozott ki belőlem egy igazi harcost.

„Ha valaki megvakul, az nem jelenti azt, hogy véget ért az élete. Ez a betegség hozta ki belőlem a harcost. Anyukám mindig azt mondta, hogy nem az a szégyen, ha elbukunk, hanem ha nem tudunk újra talpra állni” – mondta Kátai-Németh Vilmos, akit hamarosan a Szociális és Családügyi Minisztérium vezetésére kérnek fel, a Deutsche Welle riportjában. Dr. Kátai-Németh, a Tisza Párt csepeli képviselője, a magyar történelem első látássérült minisztere.

A jövőbeni miniszter 16 évesen tudta meg, hogy retina sorvadása van, ami később a látásának 90%-át elvette négy hónap alatt. Később jogi diplomát szerzett, és aikido mester fokozatot ért el, miközben látássérültek számára önvédelmi rendszert fejlesztett. „Meg fogom tudni oldani a miniszteri feladataimat is, ahogyan az ügyvédi munkámat is megoldottam, vagy bármi mást az életem során” – nyilatkozta Kátai-Németh, aki kiemelten kezeli egy hatékony gyermekvédelmi intézményrendszer kialakítását, és szeretné szolgálni a fideszes és a tiszás állampolgárokat is.

A videó a Deutsche Welle és a Telex közötti együttműködés keretében készült.

Forrás telex.hu