A Tisza Párt támogatói között is felháborodást keltett Magyar Péter csütörtöki bejelentése, mely szerint a következő kormány igazságügyi miniszterének a sógorát, Mellétheti-Barna Mártont kérte fel, aki korábban a Tisza jogásza volt.
A Magyar Nemzet információi szerint a Magyar Péter támogatóit összefogó csoport tagjai megdöbbentek a kinevezésen. Az egyik tag megjegyezte, hogy nehezen elképzelhető, hogy az egész országban nem akadt volna más, alkalmasabb személy erre a posztra, csak a sógora.
Egy másik hozzászólásban egy csoporttag a nepotizmus vádjával illette Magyar Pétert. Mások már arról beszéltek, hogy a miniszter úgy tekinti a kormányát, mintha az egy családi vállalkozás lenne. Volt, aki megjegyezte, hogy Erőss Mónika leendő köztársasági elnök vagy az alkotmánybíróság elnökeként készülhet.
Egy másik kommentelő kifejtette véleményét, miszerint helytelen rokont kinevezni, ám ezt a megjegyzést azonnal röhögő fejek özöne követte. Továbbá egy csoporttag csalódottságát fejezte ki Magyar Péter iránt, hangsúlyozva, hogy elfogadhatatlan az igazságügyi tárca élére egy rokon kinevezése.
Forrás www.origo.hu
