Szombaton véget ért Gajdos László élete eddigi leghosszabb és legtermékenyebb szakasza, mivel a Nyíregyházi Állatparkból az új Országgyűlésbe ül át a Tisza Párt képviseletében, ahol miniszterként folytatja karrierjét. Gajdos a Facebookon megosztotta, hogy hetek óta készül a búcsúzásra, szombaton pedig elbúcsúzott mind a 160 munkatársától és a rájuk bízott 6000 állattól is.
„Személyesen kerestem fel mind a 16 csapatot, hogy mindenkitől búcsút tudjak venni” – írta. A közösségi oldalán egy videót is megosztott a végső búcsúról, amelyen a dolgozók tiszteletből sorfalat állva, vastapssal köszönték meg a munkáját neki. Ő eközben könnyes szemmel haladt el mellettük.
„Bevallom, nehéz pillanatok voltak. Olyan emlékek és érzelmek törtek fel bennem, hogy volt olyan helyszín, ahonnan csak könnyezve tudtam távozni. Egy fantasztikus csapatot hagyok magam mögött, és rendkívül büszke vagyok arra, amit elértetek! Hatalmas köszönet és óriási ölelés nektek!” – tette hozzá.
Forrás 24.hu
