
Magyar Péter nemrég előállt egy 12 pontos választási etikai kódexszel, amiben a többi között azt rögzítette, hogy nem lehet egymást állatokhoz hasonlítani (ő ugye a poloska jelzőt kapta miután felvette a feleségével való privát beszélgetésüket és az ügyészségre leadta) de az is szerepel benne, hogy egymásról az ellenfelek nem terjeszthetnek hamis információkat és a mesterséges intelligenciát sem vethetik be. Arra kérte a pártok vezetőit ezt írják alá, de Dobrev Klára és a DK jobbat mondott.
A DK komolyan veszi Magyar Péter választási etikai kódexét, de eddig az íratlan szabályokat sem tartották be. Fotó: Dobrev Klára/Facebook
A óbaloldali párt ugyanis további hét ponttal egészítette ki Magyar felvetését, amiben olyanok is szerepelnek, amiket ők maguk szegtek meg az évek során. Ilyen például az, hogy tartózkodjon mindenki a fizikai és verbális erőszaktól. Magyar emberei ugyebár előszeretettel lökdösik az újságírókat, Ruszin- Szendi Romulusz pedig az oldalán hordott pisztollyal tart fórumokat. A tiszás kommentelőkről már nem is beszélve vagy humoristájukról, Aranyosi Péterről, akinek „annyira kellett pisilnie”, hogy vicsorogva fellökött egy riportert. A DK vezető politikusai ugyan nem vetettek még be fizikai erőszakot, mi újságírók azonban tapasztalhattuk törzsgárdájuk „szeretetét”, amely sunyi könyöklések, lökdösődések, szidalmazások formájában bukkant elő egy-egy kampány során. Az online térben pedig rendszeresen fenyegetnek mindenkit szimpatizánsaik, egyes politikusaik pedig börtönnel fenyegetik ellenfeleiket legyenek azok más pártok politikusai vagy újságírók. Jó olvasni azonban, hogy legalább szóban nem tetszik ez a DK-nak sem.
Munkásököl, vasököl, a DK oda üt ahova köll!
A DK azonban tudja mi fáj a legjobban Magyarnak. Nem más, mint hogy program nélkül politizál, ígér fűt, fát bokrot, de semmi konkrétumot. Tapogatóznak a sötétben a szavazói, hogy mit is akar a Tisza, de igazából nem is érdekli őket csak legyen kormányváltás. A DK viszont elvégezte a házifeladatot és van programjuk még, ha nem is szimpatikus. Ezért azt írják, hogy
elkötelezzük magunkat a választók számára érdemi politikai, szakpolitikai alternatívák bemutatása mellett. Ezért nyilvánosságra hozzuk a teljes szakmai programunkat, részt vállalunk a tisztességes politikai vitákban, érdemi párbeszédben veszünk részt. Vállaljuk, hogy pártjaink választási listavezetői, egyéni választókerületi képviselőjelöltjei, valamint szakpolitikusai részt vesznek a választási vitákon.
Kár, hogy ezt csak most tudatták a nagyközönséggel, ugyanis sokkal érdekesebb lett volna a Tranzit rendezvény is a nyáron, ha a DK is képviselteti magát. Korábban viszont azt mondta Gyurcsány Ferenc, hogy azért nem jó, ha a Tranziton részt vesznek az ellenzékiek, mert ezzel azt demonstrálják, hogy demokrácia van Magyarországon.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
