Ma ünnepeljük az Ápolók Nemzetközi Napját – azoknak a munkáját, akik gyakran saját magukat is háttérbe szorítva, félelem nélkül küzdenek háborúk és járványok közepette, hogy segítsenek másokon, megőrizzék életüket és gyógyítsák testi, lelki sebeket. Az ápolás manapság már modernebb környezetben zajlik, de ez nem mindig volt így.
Az ápolás története a betegséggel egyidős, hiszen kezdetben ösztönösen, főként a családtagok által történt a sérültek gondozása. Az ókorban a gyógyítás és ápolás tudományos keretek közé került, gyakran vallási keretek között. A középkorban Európában keresztény értékek alapján alakultak ki az első betegápoló rendek, például a Máltai Lovagrend, valamint megjelentek az irgalmas rendi szerzetesek is.
A modern ápolás alapjait a 19. században fektették le, amikor az ápolás elméleti és gyakorlati képzéseken alapuló világi szakmává alakult. Ez összefonódott az orvostudomány fejlődésével, amely jelentős változásokat hozott a kórházi rendszerekben, hangsúlyozva a higiéné és a lelki támogatás fontosságát is. Az Ápolók Nemzetközi Napját Florence Nightingale születésnapján ünneplik világszerte. Ő, az úgynevezett „lámpás hölgy”, brit ápolónő, aki a krími háború alatt végzett munkájával vált a modern ápolás szimbólumává. 1860-ban Londonban alapította meg az első világi ápolóképzőt, és fontos szerepet játszott a nemzetközi humanitárius mozgalom, a Vöröskereszt megalakulásában is.
Magyarországon Kossuth Zsuzsanna volt az ápolás kiemelkedő alakja, aki már az 1848–49-es szabadságharc idején, Florence Nightingale előtt, első országos főápolónőként megszervezte a tábori kórházak működését.
Florence Nightingale születésnapja óta, 1974-től, ez a nap az ápolók világnapja.
Forrás ripost.hu
