Átírás:
„Miért is kéne tartanom? 1990 óta minden pillanatom és pénzem állandó megfigyelés alatt állt. Olyan, mint egy nyitott könyv. Aki érdeklődik, az mindent tud rólam. Készen állunk minden vizsgálatra” – mondta Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott interjújában, amikor arról kérdezték, nem tart-e a felelősségre vonástól.
Beszélt Sára Botond főispán ügyéről is, akit korrupcióval vádolt a Központi Nyomozó Főügyészség. Orbán úgy véli, a budapesti kormányhivatal vezetőjét két üveg bor elfogadásáért üldözik. „Ez hatalommal való visszaélés! A Fideszben létrejött egy olyan védegylet, mint egy segélyszolgálat. Ha bármilyen hatalmi visszaélést tapasztalunk az ország bármely részén, akár egy kis faluban is, és valakit politikai okból ér atrocitás, elveszíti az állását vagy fenyegetik, ott leszünk, hogy védelmet és nyilvánosságot biztosítsunk” – mondta.
Orbán szerint most az látható, hogy „a hatalom el akarja hallgattatni a jobboldali véleményt. A marketing- és médiaszerződéseket nem teljesítik, számlákat blokkolnak, utalások maradnak el”. Szerinte a Balásy-ügy sem a felelősségre vonásról szól, hanem „a jobboldali véleményformálás megakadályozására irányuló hidegvérű politikai lépés”.
Ezt követően a sajtószabadságot kezdte el védeni, elmondva, hogy „a kormány nyilvánosan, sajtóeseményeken sértegeti és megalázza a jobboldali újságírókat. Meg kellene érteniük, hogy nem így működik. A sajtó kérdez, ők válaszolnak. Normális, emberi módon kell ezt tenniük. A sajtónak sem lenne szabad gyengén viselkednie. Ha elveszíti az önbecsülését, akkor megérdemli, hogy eltapossák” – mondta.
A NER-ből most hirtelen távolodó emberekkel kapcsolatban úgy fogalmazott, a kormányt támogató értelmiségieknek megviselte őket a hosszú kormányzás. „Egyszerre kellett támogatniuk a kormányt és kritizálniuk a bírálandókat. Ez egyfajta hűségi kaloda volt. Most kinyílt” – tette hozzá.
A kormányzati teljesítményükről ugyanazt hangsúlyozta, mint korábban, úgy nyilatkozott, hogy „Magyarországot kiváló állapotban adjuk át”. A választási vereséggel kapcsolatban elmondta, hogy az eredmény kétarcú, mivel a 40 év felettiek körében 47:44-re nyertek. „A fiatalok körében szenvedtük el a legnagyobb vereséget: a 19% szavazott ránk, 75% ellenünk. Ezt a választást a fiataloknál veszítettük el, drámai mértékben. Ezt megérteni a következő időszak legfontosabb feladata” – mondta.
A jövőbeli feladatok között említette, hogy meg kell határozni az ellenzéki feladatokat, ami június 13-án, a kongresszussal zárul. Hozzátette, hogy „kezdjük összegyűjteni azokat a publicistákat, politikusokat, influenszereket, szellemi embereket és műhelyeket, akikre a nemzeti oldal új felállásában számíthatunk. Ez a lehető legszélesebb körű lesz. Nyár végére ezzel is készen leszünk. Ősszel pedig elkezdhetjük a munkát”.
A tábor újjáépítését szerinte a szélén kell kezdeni, a radikálisok világában, mivel „a legnagyobb veszély ilyenkor, hogy a tábor széle letörik, radikális megoldásokat keres, eltávolodik a polgári középtől, és a jobboldal kettészakad. A nemzeti oldalt kívülről befelé kell konszolidálni, a falvakból és külvárosokból indulva, és onnan elérkezve a megyeszékhelyekre és Budapestre. Most egyszerre kell megőrizni a tizenhat év örökségét, megérteni a fiatalok világát és újra egyesíteni a jobboldalt a polgári középpel. Az egyesítő eszme pedig nem más, mint Magyarország szuverenitása.”
Forrás hvg.hu
