Amíg csupán elméletben merült fel a NER bukása, a volt miniszterelnök folyamatosan úgy nyilatkozott, hogy az ilyesmi előfordulhat, hiszen volt már ellenzékben, és a politika természeténél fogva változik, egyszer fent, egyszer lent; de ő mindig a parlamentben marad.
Orbán Viktor saját magát utcai harcosnak definiálja. Ő az a felcsúti fiú, akivel jobb nem kekeckedni, mert „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.” A bukás után a Patriótának adott interjúban elmondta, hogy bármilyen kérdésre válaszolni fog, „a fal adja másikat.” Nemcsak a politikai stílusáról vált híressé, hanem arról is, hogy ha valami nem tetszik az ellenfélnek, azt Bicskéig is elnyújtja. Ő a víziót alkotó stratéga, akinek nem csupán igaza van, hanem igaza lesz.
A támogatóinak eddig ilyen képet festett magáról: egy kemény férfi, akiben jelen van a racionalitás és az érzelem. Bár öregszik, nem fárad, csak a bölcsessége nő. „Vitézlő tábornok úr”, ahogy Bencsik András egykor emlegette. „Apu”, ahogy Bede Zsolt, a Vadhajtások főszerkesztője nevezte Huth Gergellyel vitázva.
Apu, igen. A teremtő, alapító őserő. A magyar jobboldal mozgatórugója.
A fideszes közvélemény axiómája, hogy Orbán minden helyzetben megbízható. Ő irányította a párt jobboldali elmozdulását 1996-ban, és azóta is ő képviseli az „egy tábor”, a „nemzeti oldal” szellemiségét. Meghatározza az irányt és figyel a pontos végrehajtásra.
Az április 12-i vasárnapon, amikor a Fidesz súlyos vereséget szenvedett, kissé rekedt hangon azt ígérte, hogy a 2,5 millió szavazót sosem hagyja cserben (tekintsünk el attól, hogy ez a szám erősen felnagyított).
Aztán mégsem vállalta a képviselői mandátumát, megszegve ezzel korábbi ígéretét. Az utóbbi, sok fordulatot hozó héten, amikor a kormányváltás lebonyolódott, végleg magukra hagyta azokat, akiknek ő adta a pozíciókat.
Pénteken, az utolsó munkanapján még beszélt magáról, de nem tűnt úgy, mintha különösen megviselné a vereség. Csupán annyit közölt a közönséggel, hogy a jövőben a Fidesz-székházból dolgozik, a Karmelita helyett, és részt vesz Dopeman podcastjában. El is ment, és tett néhány figyelemre méltó kijelentést, többek között a Vadhajtások nevű lapot „igeforrásként” méltatva, ezzel megalázva a médiabirodalmának más részeit, ahol sok száz munkatárs tizenhat éven keresztül versengett a dicsőségért és a rágalmakat terjesztettek az általa kijelölt ellenfelekről.
Forrás 24.hu
