Pócs Jánost a bíróság 5,5 millió forint kifizetésére kötelezte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter becsületének megsértése miatt. A jászsági fideszes politikus ezt azzal a kijelentéssel tette közzé, hogy a büntetés „a tokaleszívás és a véleményszabadság ára”.
Tavaly nyáron Pócs közzétett egy „zsír akció” című videót, amelyben egy perzselt disznóra írta Ruszin-Szendi nevét, és azt mondta: „a mangalica zsír igen, Romolusz nem.” Ezzel utalt korábbi akciójára, amikor egy halott disznóra azt írta, hogy „ő volt a Soros”.
Pócs a videóval egy fideszes kampányhoz csatlakozott, amelyben hónapokon át a volt vezérkari főnököt azzal támadták, hogy a Honvédkórház pénzéből végeztek rajta zsírleszívást 2022-ben. Ezt a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tavaly júniusi jelentése is megerősítette.
A politikus a videóban megemlítette, hogy elhunyt apja örökségéből kell kifizetnie a bíróság által kirótt büntetést. Kérte a honvédelmi minisztert, hogy az összeget a kárpátaljai gyerekek javára fordítsa.
A bejegyzése alatt Pócs egy bocsánatkérő levelet is közzétett, amelyben a következőket írta:
„Tisztelt dr. Ruszin-Szendi Romulusz Úr! A Facebook oldalamon 2025. június 30-án megjelent ‘Zsír akció’ című videómban elkövetett magatartásom miatt, melyben egy perzselt sertésre írva ‘Ő volt a soros Romulusz’ feliratot használtam, így Önt egy levágandó disznóhoz hasonlítottam, megsértettem az Ön becsülethez és emberi méltósághoz fűződő jogait. Elnézését kérem, és vállalom, hogy a jövőben kerülni fogom a hasonló megnyilvánulásokat.”
Forrás 24.hu
