Orbán Anita, a Tisza-kormány külügyminisztere Facebookon osztotta meg, hogy a hétvégén telefonon egyeztetett ukrán kollégájával, Andrij Szibihával. A találkozón részt vesznek a kárpátaljai magyar közösség képviselői is, így megkezdődhetnek a magyar–ukrán szakértői tárgyalások a közösség jogainak tisztázásáról.
Kiemelte, hogy mindkét fél kijelölte a tárgyalódelegációkat, amelyek először online formában fognak találkozni. „Bízom benne, hogy a párbeszéd konstruktív és eredményes lesz, és hamarosan kézzelfogható előrelépést érünk el a kárpátaljai magyar közösség érdekében. Sok sikert és eredményes munkát kívánok a delegációknak” – zárta bejegyzését.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a választások előtt néhány nappal bejelentette, hogy egyeztetett a kárpátaljai magyar civil szervezetek, önkormányzati és egyházi vezetők, valamint katonák képviselőivel. A Tisza Párt választási győzelme után nyitottságát fejezte ki a találkozóra Magyar Péterrel, hangsúlyozva, hogy az országában élő magyar kisebbség ügyén dolgoznak, még ha „még nem rendeződött minden”.
A magyar miniszterelnök Babják Zoltán, Beregszász polgármestere előtt is jelezte, hogy június elejére találkozót tervez Zelenszkijjel. Magyar Péter véleménye szerint új lehetőségek nyílhatnak meg az ukrán–magyar kapcsolatokban, ha a kárpátaljai magyarok visszakapják kulturális, nyelvi, közigazgatási és felsőoktatási jogaikat.
„Bátorítom az ukrán vezetést, hogy merjen lépéseket tenni az európai értékek, a valódi szabadság és egyenlőség érdekében” – tette hozzá.
Forrás hvg.hu
