
Újra összefogott a nagyon emberi baloldal, élén Karácsony Gergellyel és Hadházy Ákossal, miután súlyos vádak érték Iványi Gábort és hat társát, köztük ismert politikusokat. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat ellenük a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A vádemelés előzménye még 2022-es eseményekre nyúlik vissza, amikor egy költségvetési csalás gyanújával indított nyomozásban akadályozták a NAV munkáját.
Iványi Gábor és az áldozatpóz / Fotó: Hatlaczki BalazsA NAV költségvetési csalás ügyében akart nyomozni, ám a harcos baloldal botrányt csinált belőle
Nézzük az előzményeket és a száraz tényeket. 2022-ben robbant a hír, miszerint hosszan tartó nyomozás után kiderült: mintegy hárommilliárdos költségvetési csalás ügyében folyik az eljárás Iványi Gábor karitatív egyesületével összefüggésben. De az is kiderült, hogy az Oltalom Karitatív Egyesület nemcsak a költségvetést károsította meg, hanem mintegy 1300 dolgozóját is, akiktől négy éven át úgy vonta le munkabérekből a személyijövedelemadó-előleget, a nyugdíjjárulékot, valamint az egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékot, hogy azokat már nem fizették be. Ez egyébként azt jelenti, hogy ennek az 1300 embernek sem a szolgálati éveik, sem a nyugdíjuk nem rendezett, sőt, egészségügyi ellátásuk is veszélybe került. A PestiSrácok.hu megtudta, hogy nemcsak a hajléktalanellátásra és egyéb szociális ellátásra szakosodott intézményeik dolgozóit károsították meg, hanem a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által működtetett vidéki iskolák, óvodák dolgozóit is, többek között halmozottan hátrányos helyzetű szabolcsi településeken. Csak a vizsgált négy év alatt hárommilliárd forintnyi dolgozói járulékot „tettek zsebre” (azaz vontak le és nem fizettek be alkalmazottaik után).
A nyomozást folytatva, 2022 februárjában a NAV harminc nyomozója szállt ki az Iványi-féle Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházához. A balliberális pártok és meghatározó politikusaik azonnal igyekeztek politikai ügyet kreálni az egyébként vegytiszta és átlátható büntetőügyből. Ennek a 2022 februári ügynek értünk most a vádemelési részére, s emiatt gondolták úgy a belpesti liberálisok, hogy ideje megint áldozati pózba vágni magukat.
Olvasd tovább itt: pestisracok.hu
