A Momentum elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy kizárja Cseh Katalint és visszakéri tőle parlamenti mandátumát – közölte a párt a Facebook-oldalán.
„A döntésre azért került sor, mert Cseh Katalin a nyilvánosság számára egyértelművé tette, hogy egy másik párt színeiben indul a választáson, ráadásul a Momentum politikájával szembemenve ezzel csökkenti a 2026-os kormányváltás esélyét. Mandátumát azért kérjük vissza, mert a Momentum minden erőforrását a kormányváltásra kívánja fordítani, és úgy ítéljük meg, hogy ha ez a mandátum Cseh Katalinnál maradna, akkor nem ezt a célt szolgálná” – írták.
Cseh Katalin szerda délelőtti bejelentését azzal indokolta többek között, hogy hisz abban, hogy Magyarország nem attól lesz erős, ha mindent erőből akar megoldani. „Attól lesz erős, ha képesek vagyunk meghallgatni egymást. Tudom, hogy sokan érzik most azt, amit én: hogy kell még valami más. Nem új ellenség, hanem új hang. Nem új vezér, hanem új közösség. Ezért kezdek most bele egy új munkába olyan emberekkel, akik szintén hisznek egy szabadabb, európaibb és emberségesebb Magyarországban” – fogalmazott.
Cseh egyébként már át is alakította az új politikai szervezetnek megfelelően a Facebook-oldalát: a momentumos háttérkép helyett a profilján már az új szervezet arculata jelenik meg.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
