Vágyölő döntést kényszerült Franciaország hozni a szexben

Vágyölő döntést kényszerült Franciaország hozni a szexben



Magyarországon 2015-ben kezdődött a tömeges migráció megjelenése, Franciaországban viszont már jóval előbb beengedték a bevándorlókat, aminek meg is lett a következménye. Ahogy más nyugat-európai országban, úgy a franciáknál is megszaporodtak a bűncselekmények, főleg a nemi erőszak száma. Bár a franciák szexuális nyitottságukról híresek, az erőszak nyilvánvalóan nekik sem pálya. Sok bevándorló viszont azzal védekezik, hogy úgy ítélte meg, hogy az áldozat beleegyezett, ami persze hazugság volt. Ahogyan az elkábított lányok sem valószínű, hogy három-négy migráns férfi forró ölelésére vágynak. Éppen ezért, most a franciák egy vágyölő, de annál egyértelműbb módszert választották a nemi erőszak kiszűrése érdekében. Ez pedig a beleegyezős szex. 

Ki fogja bizonyítani egy nemi erőszak esetében, hogy a vágyölő kérdés fel lett téve? Forrás: istock

Kicsit nehéz elképzelni, amikor két ember heves csókolózások közepette megáll és mielőtt tovább lépnének kérnek egy határozott igent a másiktól. Pedig mostantól valahogy így kell ezt csinálni. A momentumos Cseh Katalin ennek kifejezetten örül. Mint írja: 

Franciaország végre kimondta: csak az igen jelent igent. A szexuális aktus kifejezett beleegyezés nélkül ezentúl nemi erőszaknak számít Franciaországba, ami egy rendkívül fontos lépés a nők védelme érdekében. 

Semmi esetre sem szeretnénk vájkálni Cseh Katalin szexuális életében, de azért ennek így örülni elég lelombozó. Egyrészt azért, mert a történet mögé kellene látni és megérteni, hogy nem a francia fiúk miatt kellett ezt a furcsa döntést meghozni, másrészt egy kicsit beleélhetné magát ebbe a szituációba, ami minden csak nem normális. Egyébként sok értelme nincs, hiszen ki fogja bizonyítani, hogy valóban elhangzott az igen? Mi a következő lépés? Tanú is kell majd a szex megkezdése előtt? 

A vágyölő módszert Cseh szerint egész Európában be kellene vezetni

A poszt további részében természetesen a momentumos, migrációpárti politikusnak muszáj valahogy a magyar kormányt is belekevernie az ügybe. Mint írta: 

Miközben Európa egyre több országában erősödik ez a szemlélet, a közös uniós szabályozás tavaly elbukott. Épp a magyar álláspont akadályozta a nemi erőszak beleegyezésen alapuló, közös európai jogi meghatározását, amely az  Isztambuli Egyezmény alapelveit követi. Azé az egyezményét, amelyet a magyar kormány többek között arra hivatkozva nem ratifikált, hogy nincs rá szükség, hiszen a magyar jogrend meghaladja annak kereteit, és megfelelő védelmet nyújt a nőknek.

Valóban ez volt az egyik indok, de a másikat Cseh elvtársnő kifelejti. Az Isztambuli Egyezményben van egy, az LMBTQ közösség szívéhez közel álló passzus is. Mégpedig a biológiai és a társadalmi nem közötti különbségnek az elismerése. A lettek ezt későn vették észre, de amióta leesett nekik a tantusz kiléptek az egyezményből. 

Olvasd tovább itt: pestisracok.hu