Új szóvivőt kapott a mentőszolgálat, bemutatták utódját.

Új szóvivőt kapott a mentőszolgálat, bemutatták utódját.

Új szóvivője lett az Országos Mentőszolgálatnak: Szűcs Brigittát bízta meg a feladatok ellátásával Constantinovits Miklós megbízott főigazgató. A hír az OMSZ hivatalos Facebook oldalán jelent meg.

Győrfi Pál az OMSZ-nál marad, és az eddigi munkájáért köszönetét fejezte ki az Országos Mentőszolgálat. Győrfi közös fényképet posztolt Szűccsel, megjegyezve, hogy „előttem az utódom”.

Szűcs Brigitta 2018-ban csatlakozott az OMSZ-hoz, mint az első női mentőápolók egyike. A Központi Mentőállomáson dolgozott, később mentőtiszti diplomát szerzett. Az akut munkája mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat kezel, valamint a Közép-magyarországi régióban az új munkatársak képzését és kollégái továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi részlegének tagjaként dolgozik, és mesterképzésre is készül.

Szűcs elmondta, hogy továbbra is kivonuló mentőtisztként tevékenykedik, és segélyhívásokat is fog fogadni.

Forrás hvg.hu