Egyre égetőbb szükség lenne rá, hogy az utakra, járdákra rászabaduló elektromos rollerek közlekedését szabályozzák. Itthon ugyanis ezeket a járműveket a magyar jog nem sorolja be sem a kerékpárok, sem a segédmotoros járművek közé, így ezekre egyelőre nem vonatkoznak konkrét szabályok.
Ugyanakkor folyamatosan nő a súlyos balesetek száma, amelyeket e-rolleresek okoznak. A budapesti baleseti központ statisztikáiból kiderül, hogy sok esetben ittasan, éjjel történnek az ütközések.
Leggyakrabban kulcscsont-, boka-, alkar- és csuklótáji törést szenvednek a rollerrel közlekedők, de a kátyúkon vagy útpadkán való elakadás miatt gyakran előfordul arc- és koponyasérülés is. Az arcsérülések nem mindig múlnak el nyom nélkül, de a legveszélyesebb a koponyát ért sérülés, amelynek maradandó, súlyos, akár fogyatékosságot okozó következményei is lehetnek.
Elavult az 50 éves KRESZ
Elengedhetetlen tehát, hogy a jogalkotók lépjenek. Nagy Bálint közlekedésért felelős államtitkár az Ifjúsági- és Gyermek Parlamentben arról beszélt, hogy készülőben van az új KRESZ, amelyben kiemelt szerepet kapnak az elektromos rollerek is.
A közlekedésbiztonság a legfontosabb, hiszen látjuk, hogy egyre nagyobb az elektromos rollerrel okozott balesetek száma. A ma is hatályos KRESZ-t az 1975-ben megalkotott jogszabály tartalmazza, és bár többször módosították, nem tudja teljes mértékben lekövetni a technológiai fejlődéseket és a közlekedési szokások megváltozását.
Az államtitkár szerint az új KRESZ egyértelműen meghatározza majd az elektromos rollerek használatát, és ennek előkészítésében már számos beszélgetésen és egyeztetésen vettek részt a szakértők.
„Hamarosan nyilvánosságra hozzuk a terveket, ezután bárki elmondhatja a véleményét az elektromos rollerek használatáról. Természetesen az észrevételeket figyelembe vesszük, és ezek alapján készül el az új KRESZ végleges változata” – jelentette ki Nagy Bálint.
A szabályozás alapján a motoros rollereket várhatóan két csoportra fogják osztani. A 25 kilométer per óránál lassabb és 1000 wattnál gyengébb teljesítményű motorral felszerelt rollerekkel a kerékpárokhoz hasonlóan lehet majd közlekedni, egyszerűbb szabályokkal, az erősebb járművekre pedig a segédmotorosokkal megegyező előírások vonatkozhatnak majd.
(Borítókép: Martin Divisek / EPA / MTI)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Olvasd tovább itt: index.hu
