Tinisek lopták el a kisteherautót
A police.hu hétfői közleménye szerint fiatalok loptak el egy kisteherautót, majd menekültek a rendőrök elől.
A rendőrség arról tájékoztatott, hogy június 25-én délután érkezett a bejelentés, miszerint Debrecenben eltűnt egy kisteherautó. A GPS-koordináták alapján gyorsan irányították a rendőrautókat a keresett járműhöz. Néhány perc múlva megtalálták a kisteherautót, és a szabályoknak megfelelően megpróbálták megállítani az autót. Ekkor a sofőr gyorsításra váltott, és menekülni kezdett. Több rendőrautó követte őt több kilométeren át, egészen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig, ahol más egységek is várakoztak, mivel a Tevékenység-irányítási Központ felhívta a szomszédos megyék rendőreit. A menekülés során a sofőr körülbelül 100 kilométert tett meg, és az autópályán, valamint főutakon helyenként akár 180 km/h-s sebességet is elérte. A rendőrök közben igyekeztek biztosítani a többi közlekedő biztonságát is: lehajtókat zártak le, és több helyen elterelték a forgalmat a száguldó jármű útjából. A veszélyes üldözés végül az M3-as autópályán ért véget, ahol a kisteherautó terelőtábláknak ütközött, és megállt.
Ezt követően a járműből ketten ugrottak ki, de a rendőrök hamarosan elfogták őket egy közeli szántóföldön. A kisteherautó sofőrének 15 éves fiát és utasát, egy 14 éves lányt a Debreceni Rendőrkapitányságra vitték. Mindkettőjüket jármű önkényes elvétele bűntett miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették őket. A bíróság a fiú esetében bűnügyi felügyelet elrendeléséről döntött, míg a lánynak lehetősége van szabadlábon védekezni. A nyomozás során kiderült, hogy az autóból készpénz is eltűnt, így lopás miatt is felelniük kell a fiataloknak. A fiúval szemben eme bűncselekményeken kívül közúti veszélyeztetés és engedély nélküli vezetés miatt is folyik eljárás.
Forrás hang.hu
