A türjei víztározónál (Fotó: Magyar Hang/Csécsi László)
A harmadfokú hőségriasztás miatt Magyar Péter rendkívüli videóüzenetben hívta fel a lakosság figyelmét. Kérte, hogy az elkövetkező két napban csak a legszükségesebb célokra használják a vezetékes ivóvizet, mivel több területen kritikus a vízellátás állapota.
Magyar Péter elmondta, hogy a következő napokban is 40 fok körüli hőmérséklet várható, és a szélsőséges meleg a vízszolgáltató rendszert, az egészségügyet, a közlekedést és az energetikai infrastruktúrát egyaránt próbára teszi. Hangsúlyozta, hogy jelenleg a vízellátás helyzete a legkritikusabb.
Tájékoztatása alapján a Dunamenti Regionális Vízmű területén 120 településen másodfokú vízkorlátozás van érvényben. Különösen sürgető a helyzet Szadán, Erdőkertesen, Solymáron, Ürömön, Pomázon, valamint a Gödöllői és Nyugat-Nógrádi térség egyes településein. Hozzátette, hogy Felcsúton, Mányban, Alcsútdobozon és Tabajdon vízhiány lépett fel, amely összesen 6797 embert érint.
A politikus tájékoztatott arról is, hogy Szadán kedden a vízhálózat túlterhelése miatt elfogyott a vezetékes ivóvíz. Elmondása szerint a Nemzeti Vízművek, a katasztrófavédelem és a honvédség már beavatkozott, hat vízszállító jármű van a helyszínen, és további honvédségi tartálykocsik úton vannak.
Magyar Péter kifejtette, hogy a vízellátó rendszerek jelenleg maximális kapacitással működnek. Közölte, hogy a hétvégén a vízigény 55%-kal meghaladta az átlagot, és egyes helyeken a fogyasztás akár a megszokott kétszeresét is elérte. Emiatt több helyen nem tudják megfelelően feltölteni a tárolókat, és ha a fogyasztás nem csökken, további településeken is súlyos vízhiány léphet fel.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a következő két napban tilos locsolni vezetékes ivóvízzel, autót mosni, medencéket tölteni, és csak a legszükségesebb célokra szabad használni az ivóvizet. Kiemelte, hogy biztosítani kell a vízellátást iváshoz, főzéshez, tisztálkodáshoz, valamint kórházak, idősotthonok, és más kritikus intézmények, valamint tűzoltás céljára.
Beszéde végén megköszönte a tűzoltók, mentők, rendőrök, katonák, vízügyi szakemberek, szociális munkások, önkormányzati alkalmazottak és önkéntesek munkáját, és arra kérte az embereket, hogy vigyázzanak egymásra és a vízkészletekre.
Forrás hang.hu
