Sulyok–Magyar vita: érkezik a Velencei Bizottság

Sulyok–Magyar vita: érkezik a Velencei Bizottság

Csütörtökön érkezik Magyarországra a Velencei Bizottság delegációja, hogy a Tisza-kormány alkotmányreformjával kapcsolatban egyeztessenek – értesült az Euronews a bizottság szóvivőjétől. Jelenleg még nem ismert, hogy kikkel folytatnak megbeszéléseket az Európa Tanács jogászaiból álló tanácsadó testület tagjai.

A Sándor-palota megerősítette az Euronews érdeklődésére, hogy Sulyok Tamás kész találkozni a delegáció tagjaival. Ez nem meglepő, hiszen a köztársasági elnök volt az, aki felkereste a bizottságot, miután Magyar Péter miniszterelnök jelezte, hogy akár az Alaptörvény módosításával is hajlandó elmozdítani az elnököt. A Velencei Bizottság gyorsított eljárásban vizsgálja majd a jogszabály-tervezetet, azonban a Tisza-kormány még nem erősítette meg a csütörtöki időpontot.

Bár a Velencei Bizottságnak megvan a lehetősége arra, hogy véleményezze a tervezett alkotmánymódosítást a jogállamiság és a demokratikus normák tükrében, döntéseik nem kötelező érvényűek. Magyar Péter egy héttel ezelőtt hirdette meg az Alaptörvény 17. módosítását, amely többek között Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatásának megszűnését, a 70 év feletti alkotmánybírók nyugdíjazását, valamint az országgyűlési képviselők mandátumának korlátozását is magában foglalja.

A kabinet öt napot szánt a témával kapcsolatos „társadalmi párbeszédre”, amely már le is zárult. Civil jogvédő szervezetek kifogásolták ezt az eljárást, ugyanakkor megjegyezték, hogy Sulyok Tamás elmozdításával egyetértenek, de a javasolt módszereket nem tartják megfelelőnek, mivel azok személyre szabottak, és nem felelnek meg az európai normáknak és a jogállamiság elveinek.

Forrás 24.hu