Magyar Péter egyre kisebb helyeken mer csak fellépni – itt a bizonyíték!

Magyar Péter egyre kisebb helyeken mer csak fellépni – itt a bizonyíték!



Magyar Péter egyre kisebb helyeken mer csak fellépni – itt a bizonyíték!

Győr remek példája annak, hogyan húzódnak egyre kisebb terekre és zárt helyekre Magyar Péter fórumai. A pártelnök már többször megfordult a városban, most pedig ismét oda veszi az irányt – részben azért, mert kiderült: itt indul útjára a Digitális Polgári Körök háborúellenes országjárása is. Magyar Péter első győri rendezvényére 2024. június 5-én került sor a Duna kapu téren. A körülbelül 7000 négyzetméteres helyszín akkor mintegy háromezer szimpatizánst fogadott.

Duna kapu térMagyar Péter első győri rendezvényére 2024. június 5-én került sor a Duna kapu téren

Ez a fórum még az első országjárás része volt, a Tisza Pártnak akkor még sem programja, sem szakértői, sem jelöltjei nem voltak. Az érdeklődést inkább a hergelés tartotta fenn.

 

Egyre kevesebb résztvevő Magyar Péter gyűlésein

Több mint egy évvel később, 2025. augusztus 22-én újra Győrbe látogatott Magyar Péter a „80 nap alatt Magyarország körül” turné keretében. A fórumot akkor már a Vásárhelyi Pál utcai Duna parti sétányon tartották, amely nagyjából 5000 négyzetméteres. A résztvevők száma is visszafogottabb volt: körülbelül 1500 fő volt kíváncsi rá.

A kisebb érdeklődés részben annak tudható be, hogy Magyar Péter a korábbi fórumokon – Nagykanizsán, Székesfehérváron és Pannonhalmán – már több bejelentést ellőtt, így a szimpatizánsok figyelme láthatóan alábbhagyott. Ezt a helyszínen készült fotók is jól mutatták.

Duna parti sétányDuna parti sétány

Szombaton ismét Győr kerül célkeresztbe, a Tisza Párt igyekszik fenntartani a megszokott hangulatkeltést, miután Orbán Viktor korábban közölte, hogy a DPK is itt tartja majd egyik eseményét. A mostani fórum helyszíne a Bécsi kapu tér lesz. Az alig 2000 négyzetméteres tér a korábbiaknál is jóval kisebb, így alkalmazkodik a folyamatosan csökkenő résztvevői létszámhoz. A kisebb helyszín előnye, hogy kevesebb embert is könnyebb „tömegként” fotózni.

Bécsi kapu tér

A jelek szerint Magyar Péter új országjárásának állomásait is eleve kisebb, legfeljebb néhány száz fős helyszínekre tervezik, mivel pontosan tudják: a látogatottság szerény lesz.

Olvasd tovább itt: www.origo.hu