A megszüntetett hivatal fotói bemutatják, hol dolgoztak.

A megszüntetett hivatal fotói bemutatják, hol dolgoztak.

„Ezzel megtakarítjuk a miniszterelnök csapatának, hogy a kánikulában végigjárják a hivatal épületét a főnökükkel. Mivel a Hivatal most megszűnik, mi magunk mutathatjuk be, hol végeztük munkánkat” – írta a Szuverenitásvédelmi Hivatal a Facebookon, sok képet csatolva a posztjukhoz.

A lépcsőháztól az irodákon át a mosdókig alaposan dokumentálták az épületet. A fotók alapján látszik, hogy a helyiség már csak részben van berendezve, csupán néhány bútor, növény és monitor maradt.

Azt azonban nem emelték ki, hogy a képek különböző helyszíneken készültek, mivel a hivatal sem egy helyen működött. Az épület külső része valószínűleg a Sánc utcában található, ahol a hivatal korábban bérelt egy villát, míg a Pozsonyi úton is volt irodájuk. 2024 októberében bejelentették, hogy a Pozsonyi útról a Rákóczi úti R70 irodaházba költöznek, amely 110 fő elhelyezésére alkalmas, és évi 250 millió forintért bérelték. A hivatal a Sánc utcai irodát „protokolláris események és rendezvények lebonyolítása érdekében, valamint egyes szervezeti egységek elhelyezése okán fenntartja”.

Az R70 irodaházzal kapcsolatban nem csatoltak külső képet, de így néz ki:

A keddi parlamenti döntésével megszüntetett Szuverenitásvédelmi Hivatal, amely sosem kapott hatósági jogköröket, évente 6 milliárd forint közpénzből gazdálkodott. Lánczi Tamás vezetésével a pénzt különféle szervezetek, például civilek, politikai ellenfelek és sajtó munkatársainak fenyegetésére használták. Lánczi fizetése meghaladta az ötmillió forintot, végkielégítést viszont nem kapott.

A Hivatal megszűnésére Lánczi úgy reagált: a döntés gyengíti Magyarország demokratikus önvédelmi rendszerét.

Nyitókép: Facebook / Szuverenitásvédelmi Hivatal

Forrás hvg.hu