Az Orbán-kormány az utolsó éveiben jelentős összegeket fordított a víziközmű-fejlesztésekre, azonban a legtöbb ilyen beruházás célja a készülő akkumulátor-gyárak nagy vízigényének kielégítése volt – derül ki a Telex szerdai összegzéséből.
A portál azért kezdett el utánanézni a korábbi kormány vízhálózat-fejlesztéseinek, mert a nyár elején tapasztalt rekordhőség következtében több településen vízfogyasztási korlátozásokat vezettek be. A lakosság vízigénye a kánikula alatt megterhelte a már amúgy is túlterhelt közműveket, amit az aszály mellett az évek óta felhalmozódó karbantartási és fejlesztési elmaradásokkal indokoltak. A szakértők szerint ennek hátterében a rezsicsökkentés áll, ami drasztikusan csökkentette a szolgáltatók bevételeit.
A portál most 11 jelentős kormányzati víziközmű-beruházást gyűjtött össze az utóbbi két évből, összesen több mint 190 milliárd forint értékben, amelyek az akkumulátor-üzemek vízellátását célozták meg. Ezek a beruházások nem minden esetben szolgálták a lakosságot is, tehát nem minden üzem közelében élők használták az új infrastruktúrát. Például Gödön egy 35 milliárd forintos fejlesztést valósítottak meg, miközben Veresegyházon, Szadán és Erdőkertesen számos lakás maradt ivóvíz nélkül.
Érdekesség, hogy a 11 projekt közül csupán egy volt, körülbelül 8 milliárd forint értékben, amelyet nem a Mészáros és Mészáros Zrt. vagy annak konzorciuma valósított meg.
Nyitókép: HVG / Fülöp Máté
Forrás hvg.hu
