Újabb volt RTL-es kapott állami megbízást.

Újabb volt RTL-es kapott állami megbízást.

Pécsi Norbert Sándort nevezték ki a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtófőnökévé – értesítette az Origót a minisztérium. Hangsúlyozták, hogy az új sajtófőnök tapasztalatot szerzett a közlekedési és kommunikációs szektorban.

Pécsi Norbert Sándor közel húsz éve dolgozik a kommunikáció területén. Pályafutását a debreceni Alföld Televíziónál kezdte riporterként és szerkesztő-munkatársként, majd az RTL Magyarországnál folytatta, ahol több mint három éven át dolgozott sajtóreferensként és sajtókapcsolati csoportvezetőként.

Több mint tizenhárom évig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetőjeként és szóvivőjeként tevékenykedett, ahol a belső és külső kommunikációval, média kapcsolatokkal, valamint a közösségi médiás tájékoztatással foglalkozott.

2023-ban megalapította saját kommunikációs ügynökségét. Az utóbbi években a hagyományos PR feladatok mellett kiemelt figyelmet fordított a közösségi média stratégiaalkotására és menedzselésére.

Sajtófőnökként a Közlekedési és Beruházási Minisztérium sajtókapcsolatainak irányításáért és fejlesztéséért lesz felelős. Nem ő az első, aki az RTL-s körből kerül a minisztérium fontos pozícióiba: Tárkányi Zsoltot államtitkárnak nevezték ki. A Tisza-kormányban több egykori televíziós munkatárs is helyet kapott, köztük Szondi Vanda, aki a kormányszóvivői feladatokat látja el, és Magyar Éva.

Forrás www.origo.hu