Akár el is vehetik a szolgálati kutyáikat rendőr gazdáiktól, amennyiben „sablonos” választ adnak arra a kérdésre, hogy miért is tartják fontosnak, hogy a kutya és a rendőr nemcsak szolgálati időben, hanem a nap minden percében együtt élje életét – ez derül ki abból a nyilvánosságra kerülő levélből, amit a Dunakeszi Kutyavezető-képző és Állatfelügyeleti Főosztály küldött ki azoknak a rendőröknek, akikkel együtt él szolgálati kutyájuk. Ez a kiképző a rendőrség hivatalos szervezeti egységeként működő, szolgálati kutyák és rendőrkutya-vezetők képzéséért felelős intézmény.
A levelet egy jelenleg is szolgálatban lévő rendőr küldte el a Zsaruellátónak, valamint a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítványnak, amiből kiderül, felülvizsgálnak minden otthontartási engedélyt és ha nem megfelelő válaszokat kapnak, akkor elvehetik a z állatot a gazdájától. A levél alapján három pontban vizsgálják meg az engedélyeket, ezek közül kétségkívül a második pont a legérdekesebb, ami így szól:
- „A kérelmeknek tartalmazniuk kell az otthontartást megalapozó valós indokok részletes kifejtését. Nem fogadhatók el a sablonos, általános megfogalmazások, az indoklásnak az adott szolgálati kutya egyediségére, valamint a tartási körülmények sajátosságaira és alkalmasságára kell kiterjednie.”
A levél nagy felháborodást váltott ki rendőrségi és állatvédő körökben. A névtelenül nyilatkozó rendőr szerint „különösen visszás, hogy miközben az otthoni tartáshoz a kutyavezetők jelentős saját erőforrásokat fordítanak – időt, munkát és sokszor anyagiakat is –, ehhez érdemi támogatás alig társul, az ellenőrzések és az adminisztráció viszont egyre szigorúbbak”.
Kovács Violetta, a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány vezetője úgy értelmezi ezt a pontot, hogy a rendőrök többsége az érzelmi kapcsolatra hivatkozik az otthontartás fontosságánál, ezt próbálják sablonosnak beállítani, miközben az állatvédő szerint ez nem sablonos, hanem a valóság.
A rendőrkutyának a gazdája mellett a helye
A rendőrkutyának a rendőr mellett a helye. Egyértelmű. Az itthoni felettesektől elvárható lenne, hogy mind a kutya, mind a kutyavezető érdekében nem, hogy ne nehezítsék, hanem 100 százalékkal támogassák azt, hogy a kutyavezető a kutyájával együtt élhessen. Ez egy teljesen alapvető dolog, nem is értjük, hogy mi ebben a kérdés
– fogalmazott lapunk kérdésére Kovács Violetta, aki azért is aggódik, „hogyha nem tetszik a válaszadás, amit a kutyavezető meg fog adni, akkor a családi közegből a rendőrkutya be fog kerülni egy szolgálati kennelbe”.
Kovács Violetta szerint ráadásul a Dunakeszi kiképzőben lévő kennelek állatvédelmi szempontból sem ideálisak, ráadásul egy másik problémára is felhívta a figyelmet.
Gondolj bele, kiveszem a kutyát a kennelből, elviszem egy 8 órás szolgálatra, utána meg visszaviszem a kennelbe, a viszontlátásra. Azt azonban nem tudni, hogy hétvégén, ünnepnapon ezek a kutyák hogyan vannak ellátva, van-e arra egyáltalán ember, hogy ne csak megetessék, a kennelt kipucolják, hanem le is mozgassák őket, ahogy egy szolgálati kutyához illik.
Hozzá hasonlóan fogalmazott a levelet író rendőr, aki úgy látja, „a szolgálati kutya nem egy eszköz, amit munka után félre lehet tenni. Társ, aki a nap 24 órájában a vezetőjével él, vele dolgozik, és sok esetben az életét is kockáztatja szolgálat közben”.
Máshol katonai tiszteletadással temetik el a szolgálati kutyákat
A fajtamentő több példát is felhozott, ami erősíti, hogy a rendőrkutyáknak a gazdáikmellett van a helyük, szolgálati időn kívül is. Felidézte Bagirát, az egyik leghíresebb magyar rendőrkutyát, aki számos sikeres bevetésen vett részt. Kovács Violetta emlékeztetett, hogy Bagira egészen kicsi kora óta a családjával élt, és „biztos, hogy ennek is köszönhető az az óriási kapcsolat, ami a gazdája és közte kialakult”. Külföldi példákat is felhozott az állatvédő: elmondása szerint már az egész világot beutazta, hogy a rendőrségi kutyák helyzetét, életkörülményeit vizsgálja, de kizárólag Olaszországban tapasztalt olyat, hogy a kutya nem a gazdájával él együtt. Ellenpéldaként hozta fel az Egyesült Államokat, ahol a szolgálati kutyák a családhoz tartoznak, ráadásul, ha meghalnak, katonai tiszteletadás mellett temetik el őket.
Kovács Violetta fontosnak tartotta kiemelni, hogy a rendőrkutyák világában rengeteg tennivalója van a Belügyminisztériumnak és akár az Élő Környezetért Felelős Minisztériumnak.
A szolgálati kutyák szaporítói a legelképesztőbb körülmények között tartják ezeket a kutyákat, gyakran az állatkínzás fogalmát kimerítve, de ezekre a kutyákra nem igazán jut még mindig a figyelemből
– mondta az Indexnek, remélve, hogy a téren változások léphetnek életbe a jövőben.
Az alább megtekinthető levél a már említett „sablonos” válasz kizárásán kívül arról ír még, hogy minden adatot meg kell vizsgálni, azoknak „a valóságnak megfelelő, aktuális állapotokat kell tükrözniük”, valamint haladéktalan ellenőrzést követel meg ott, ahol ez az idei évben még nem történt meg.
Az ügyben kérdéseket küldtünk a Belügyminisztériumnak valamint az Élő Környezetért Felelős Minisztériumnak, hogy többek között megtudjuk az álláspontjaikat a kérdésben, valamint arról is érdeklődtünk, volt-e tudomásuk a levél keletkezéséről. Amennyiben válaszokat kapunk a minisztériumoktól, cikkünket frissítjük.
(Borítókép: Rendőrkutyás bemutató a Rendőrmúzeumban 2026. június 20-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
