A Védvonal képviseletében Czunyiné Bertalan Judit felhívással fordult egyik hazai hírportál vezetéséhez, hogy sürgősen távolítsák el a Kovács Ákos énekes betegségéről szóló cikk alatt megjelent gyűlöletkeltő és emberi méltóságot sértő kommenteket – tudatta a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-nek.
Havasi Bertalan jelezte, hogy a Védvonal megdöbbenve tapasztalta, hogy egy hírportál közösségi felületén sok olyan hozzászólás jelent meg, amelyek egy civilizált, demokratikus közösségben elfogadhatatlanok. Különösen aggasztónak tartotta, hogy mindez egy olyan szerkesztőség online felületén történt, amely rendszeresen felszólal a gyűlöletbeszéd, a társadalmi kirekesztés és az emberi jogok sérelme ellen.
Kijelentette, hogy ez a hírportál a kommentek moderálásának hiányával túllépett egy határon, akár véletlen, akár szándékos a helyzet. Ezzel hozzájárul a gyűlöletkeltő és mások emberi méltóságát sértő jelenségekhez, amelyek az utóbbi időben felerősödtek és a hatalom eszközévé váltak – figyelmeztetett közösségi oldalán a Védvonal vezetője.
Kovács Ákos a közösségi oldalán osztotta meg, hogy tavasszal pajzsmirigyrákot diagnosztizáltak nála, és már egy műtéten is átesett. Az énekes lemondta a nyárra tervezett fellépéseit, hogy a gyógyulásra koncentráljon. A Magyar Nemzet beszámolója szerint a Telex közösségi oldalán, ahol a hírt közzétették, sokkoló hozzászólások jelentek meg, egyes felhasználók gúnyolódtak az énekes betegségén, politikai utalásokat tettek, és örömüket fejezték ki a történtek miatt.
Forrás www.origo.hu
