Az Origo korábban beszámolt arról, hogy komoly ellentét alakult ki Áder János és Magyar Péter között. Először Áder János a Sulyok Tamás körüli helyzetet bírálta.
Áder János, volt köztársasági elnök, alkotmányos puccsnak nevezte a Tisza alkotmánymódosítását, amellyel Magyar Péter Sulyok Tamás hivatalát meg akarta fosztani. Magyar Péter erre vádaskodással reagált.
Kifejtette, hogy érthető Áder sértődöttsége, mivel a kekvák állami tulajdonba vételével a hozzá köthető „milliárdos pénzszivattyú alapítvány” is állami fenntartásba kerül, így „parest diricta egy jelentős bevételtől esik el ő és a hozzá közel állók is”.
Ezek után Magyar Péter péntek reggeli Facebook-bejegyzésében folytatta az üzengetést.
„Áder János valósággal közpénz horgász: adófizetői milliárdokon felújított villában él, milliárdos alapítványt irányít, és rendezvényekre költ milliárdokat. Ennek vége.” – üzente.
Magyar Péter Áder János csütörtöki közleményére reagált, amelyben a miniszterelnök azt állította, hogy a volt köztársasági elnökhöz kötődő Kék Bolygó Alapítványból évek óta közpénzeket vontak ki, és kifogásolta, hogy Áder János állami támogatást kap.
Forrás www.origo.hu
