Szalmonellajárvány: Magyarországot is érinti

Szalmonellajárvány: Magyarországot is érinti

Európai hatóságok bejelentették, hogy szalmonellajárvány tört ki, amely mögött valószínűleg fertőzött instant tésztatermékek állnak. Keddig 14 országban összesen 106 esetet igazoltak, írja az Euronews.

Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ szerint a fertőzést főként gyermekek és fiatal felnőttek körében mutatták ki. Legalább 49 embert kórházba kellett szállítani a járvány következtében.

A járvány hátterében valószínűleg ízesített tésztatermékek állnak, és bizonyítékok utalnak arra, hogy az esetek ugyanazon márkához kapcsolódnak. A konkrét forgalmazót nem nevezték meg, de a Salmonella Stanley és más törzsek egy ukrán gyártóhoz köthetők.

Az európai hatóságok hangsúlyozták, hogy az elrendelt ellenőrző intézkedések – többek között a termékek visszahívása és forgalomból való kivonása – jelentősen csökkentik az új esetek kialakulásának kockázatát.

A Reeva Foods a múlt héten közleményt adott ki, amelyben jelezte, hogy a balti piacon értékesített, az Euro Food Service által gyártott instant tészták egy adott tételében kimutatták a Salmonella Stanley-t. A vállalat bejelentette, hogy belső vizsgálatot indított, és visszahívta az érintett tételeket. Továbbá független laboratóriumi vizsgálatok, hatósági ellenőrzések, környezeti monitorozás és egyéb megelőző intézkedések is folynak.

A hatóságok szalmonellafertőzéses eseteket regisztráltak Ausztriában, Nagy-Britanniában, Csehországban, Dániában, Észtországban, Franciaországban, Németországban, Magyarországon, Lettországban, Litvániában, Hollandiában, Norvégiában, Lengyelországban és Svédországban is. Az epidemiológiai vizsgálatok feltárták, hogy Dániában, Észtországban, Németországban, Lettországban és Litvániában az esetek az említett márka termékeihez kapcsolódnak.

A szalmonellafertőzés főbb tünetei közé tartozik a hasmenés, láz, hasi fájdalom, émelygés és hányás. A tünetek általában néhány napig tartanak.

Forrás 24.hu