Pócs János azonnali kivizsgálását kérik a baloldaltól!

Pócs János azonnali kivizsgálását kérik a baloldaltól!

Petíciót indítottak az aHangon, amelyben az aláírók azt kérik Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztertől, hogy sürgősen indítson vizsgálatot Pócs János ellen a tervezett Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal keretein belül.

„A Tisza ÁVH szerint petícióban kell követelni a felelősségre vonást, és Póccal kell kezdeni. Én támogatnám, de kíváncsi vagyok, mi a gond” – reagált a fideszes képviselő.

Pócs János megjegyezte, hogy az elmúlt ciklusban 300 milliárd forintot gyűjtött össze a Jászság fejlődésére, és négyszer is kétharmados többséggel választották meg országgyűlési képviselőnek. Kijelentette, hogy nyitott bármiféle átvilágításra.

„Igen, jöhet! Minden átlátható. Van 15 hektár földem, négy lovam, tíz kecském, a többi pedig a vagyonnyilatkozatomban szerepel. 62 éves korom óta itt dolgozom az emberekkel” – mondta.

Ezt követően arról beszélt, hogy a Tisza Párt hazugságait rendszeresen leleplezi, és ezért éri őt folyamatos támadás a tiszai sajtó részéről. Példaként említette a Zsolti bácsi ügyet, amelyben Magyar Péter és társai állítása szerint négymillió forintot fizettek Bangó Sanyikának egy lejárató videó elkészítéséért. Kijelentette, hogy az ügyben több feljelentés történt, amelyekhez megalapozott bizonyítékok is rendelkezésre állnak.

A képviselő szerint a Tisza új rendszere igyekszik eltávolítani azokat, akik nem hallgatnak, ugyanakkor megjegyezte, hogy őt bátran támadhatják.

„Aláírom nektek a petíciót. Ti pedig nézzetek tükörbe, mert még nem tudjátok, ki lesz a következő” – fogalmazott.

Forrás www.origo.hu