Drónnal megtaláltak egy eltűnt nőt a Balatonban.

Drónnal megtaláltak egy eltűnt nőt a Balatonban.

Egy drón segítségével találták meg azt a nőt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra, majd eltűnt a siófoki Ezüstpartnál – közölte a rendőrség honlapján. Az eset néhány nappal ezelőtt történt.

A rendőrségi nyilatkozat szerint június 29-én késő este érkezett a bejelentés a nő lányától, aki arról számolt be, hogy édesanyja életét akarja befejezni. A bejelentő mesélte, hogy többször próbálta felhívni édesanyját, de nem tudta elérni. A telefon nyomkövetője alapján rátalált a készülékére és a holmijára a parton, de az asszonyt nem találta, így értesítette a hatóságokat.

A rendőrök azonnal a keresésére indultak, több irányból átvizsgálták a partszakaszt, beszéltek az ott tartózkodókkal, és drónt is bevetettek. Rövid időn belül egyik rendőr lámpával észlelt egy emberi alakot a Balatonban, körülbelül ötven méterre a parttól, amit a drón is megerősített. Mivel a vízben lévő nő nem reagált a felszólításokra, a rendőr bemerült érte, és egy férfi is csatlakozott hozzá, így ketten segítették ki a partra. A nőt a parton ellátták a mentősök, majd további vizsgálatokra a siófoki kórházba szállították.

Ha valaki segítségre szorul, hívja az ingyenesen elérhető 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot, amely krízishelyzetekben nyújt támogatást!

Forrás hvg.hu