Hegedűs Zsolt minden területet akar reformálni az egészségügyben.

Hegedűs Zsolt minden területet akar reformálni az egészségügyben.

Az Egészségügyi Minisztérium az ágazati szereplőkkel folytatott szakmai egyeztetések keretében tervezi az egészségügy megújítását, amely által hatékonyabb és gyorsabb működés valósulhat meg a szektor kulcsfontosságú területein – írta az egészségügyi miniszter vasárnap a Facebookon.

Hegedűs Zsolt tájékoztatása szerint Ilku Lívia közigazgatási államtitkár vezetésével megtartották a minisztérium szakmai munkacsoportjának első kerekasztal-beszélgetését, ahol a gyógyszer- és orvostechnikai szektorral kapcsolatos ügyekről tárgyaltak.

A miniszter elmondta, hogy a találkozón három fő téma került napirendre: a gyógyszerek és klinikai vizsgálatok, az ellátási lánc és a gyógyszerészi hivatásrend, valamint az orvostechnikai eszközök és gyógyászati segédeszközök ügyei.

A cél egy közös kihívástérkép elkészítése volt, amely irányt mutat a következő hónapok együttműködéséhez. A minisztérium számít a szakmai szervezetek tapasztalataira, mivel a valódi fejlődés csak akkor lehetséges, ha a döntések mögött a gyakorlati tudás és tapasztalatok állnak – hangsúlyozta a miniszter.

Külön egyeztetések várhatóak a szakdolgozói és nem orvosi egészségügyi munkaerőpiaci kihívásokról, a képzésekről, a pályafutásról és a bérezésről, valamint a fenntartható működéshez szükséges szervezeti és kulturális változásokról.

Hegedűs Zsolt hozzátette, hogy egyeztetések lesznek a szülészet-nőgyógyászat szakmai kérdéseiről, a várandós gondozás és szülészeti ellátás aktuális problémai, valamint a magán- és közfinanszírozott ellátás együttműködésének szabályozásáról is, kiemelve a szakma önszabályozását és felelősségét.

A kórházi menedzsment képviselőivel az intézményi működés megújításáról, a betegekre fókuszáló szemlélet erősítéséről, valamint egy korszerű klinikai irányítási struktúra létrehozásáról is várhatóak egyeztetések, amelyek a szakmai minőséget, a betegbiztonságot és a vezetői felelősséget integrálják.

Forrás hvg.hu