Magyar Péter a parlament június 8-i ülésén (Fotó: Magyar Hang/Beliczay László)
Áder János volt köztársasági elnök családja közpénzen vehetett részt amerikai programokon – ezt állította Magyar Péter csütörtökön. A volt államfő egykori fideszes politikus szerint viszont mindez hamis.
Csütörtökön többször is összecsapott Magyar Péter és Áder János. A miniszterelnök több kérdést is feltett az ex-államfő 2018-as amerikai útjával kapcsolatban, például azt, hogy valóban Áder egyik lányának születésnapját ünnepelték-e a kétnapos new yorki kiruccanáson, helikopteres városnézéssel, közpénzből. – Elnök úr! Kérem, hogy legyen bátor, hiszen ön a csornai Charles Bronson! Álljon ki a magyar emberek elé, és válaszoljon arra, hogy hány magánprogramját fedezte az állam a kétmilliárdos villa és a tízmilliárdos közpénzből működő alapítvány mellett! Mikor tervezi, hogy visszafizeti ezeket az összegeket az államnak? – kérdezte a kormányfő. Erre Áder azt válaszolta: „Hiába a pár nap pihenés, a sánta kutya ma is megelőzte Magyar Pétert”. – Hazudik Magyar Péter, amikor azt állítja, hogy a 2018. októberi amerikai utunk családi kirándulás volt. Valójában hivatalos út volt. Hamisan állítja, hogy a velünk utazó lányunk költségeit az adófizetők állták (…) Felszólítom Magyar Pétert, hogy legyen bátor, és vádjait kérdések helyett állításként fogalmazza meg, vállalva ennek minden következményét! – írta Áder.
Erre a válaszra a miniszterelnök azt mondta: „Áder János semmit sem cáfolt. Sem a kétmilliárdos luxusvillát, sem a tízmilliárdos alapítványt, sem a közpénzen lebonyolított amerikai városnézéseket, sem a vidámparkot…”. A volt államfő ezt sem hagyta figyelmen kívül, és válaszolt: „Magyar Péter a hazugságait csak újabb hazugságokkal tudja tetézni. Olvassa el legutóbbi közleményünket, és legyen bátor!”
Az ügy természetesen nem zárult le itt, Magyar később közzétette Áder amerikai útjának állítólagos programját is. – Ez inkább tűnik családi nyaralásnak, amire a lánya is elkísérte az elnöki párt – tette hozzá a kormányfő.
Áder ezúttal sem hallgatott, és egymondatos közleményben reagált a kormányfőnek: „Találkozunk a bíróságon.”
Áder éles bírálatának Magyar kezdett, miután kiderült, hogy a volt államfő felszólal a Fidesz csütörtöki demonstrációján, amelyet az ellenzéki párt a tisztességtelen „önkény” ellen tart. Ennek keretében kiállnak amellett is, hogy ne távolítsák el Sulyok Tamást, a jelenlegi köztársasági elnököt. Magyar Péter viszont úgy véli, hogy amit a Fidesz tesz, inkább az örkényi világot idézi, így a Fidesz #stopönkény szlogenjét a #stopÖrkény megnevezéssel figurázta ki.
Forrás hang.hu
