Cikkünk frissül
Nyilvánosságra hozta a Tisza Párt azoknak a jelölt-jelölteknek a listáját, akik közül két előválasztási fordulóban november végéig kiválasztják azokat, akik a 106 egyéni választókerületben a Tisza végleges indulói lesznek a 2026-os választáson. Mindenhol három jelölt verseng, kivéve Budapest 3-as körzetében, ahol nincs verseny, mert ott Magyar Péter pártelnök indul. A másik 105 körzetben összesen 315 jelölt-jelölttel indul a Tisza politikai háziversenye: köztük van sok országosan ismert név – ilyen például Bódis Kriszta vagy Nagy Ervin –, de még több az inkább helyben ismert, beágyazott Tisza-sziget tag.
A jelöltjeink a politikai mocsáron kívülről érkeznek. Tisztességes hús-vér magyar emberek, akiket összeköt a hazaszeretet és a tettvágy
– így jellemezte a Magyar Péter az előválasztásra kiválasztott több mint 300 jelölt-aspiráns, akikről korábban a HVG megírta, hogy száznál több női jelölt van köztük, az átlagéletkoruk 40-50 év közötti, és van köztük orvos, gyógyszerész, ápoló, mentős, pedagógus és mérnök is. Az előválasztás első körét november 23–24-én tartják, ez egy belső, tiszás szavazás, majd az így két fősre szűkített mezőnyből november 25–27 között a második körben – ekkor már az adott körzetben élők közül bárki voksolhat – választják ki a végleges egyetlen indulót.
Magyar Péter – az ígért esti időponthoz képest 1-2 órás csúszással – egy Facebook-videóban jelentette be, hogy a jelölt-jelöltek neveit egyenként, az adott egyéni körzetre létrehozott Facebook-oldalon teszik közzé – ezt a körülményes megoldást információink szerint a Fidesz propagandistáinak lassítására találták ki. Magyar a videóban elmondta, hogy a Tisza jelöltjeinek előválasztása a Gyurcsány-Orbán korszak lezárását jelenti, a jelöltekről pedig azt mondta, „hazaszerető. változásra váró magyarok”. Hozzátette:
az igazi rendszerváltás már zajlik, ma már mi vagyunk a többség, nem félünk a hatalmasoktól, a gőgtől és a hazugságtól, 2026 elején pedig bemutatjuk a részletes programunkat is.”
Mivel a nevek feltöltése egyenként történik, a lista a HVG-n is folyamatosan frissül, megyei bontásban:
Baranya megye 01: Dr. Ruzsa Diána, Járosi Péter, Dudás NorbertBaranya megye 02: Dr. Kovács Áron, Pichler Johanna, Pintér ZoltánBaranya megye 03: Rózsahegyi Áron, Makai Márton, Szente BarbaraBaranya megye 04: Kapronczai Balázs, Helesfai Márk, Szász Beáta RitaCsongrád-Csanád megye 03: Páger Krisztina, Bocskay István, Bárkányi Bence
A Tisza Világ appból kikerült adatok miatt korábban a Tisza Párt úgy döntött, hogy az eredeti tervektől eltérően nem a Tisza-appon keresztül lehet majd szavazni az előválasztáson a jelöltekre, hanem a szavazást átteszik a Nemzet Hangja felületére. A jelöltállítási folyamatot pedig arra hivatkozva rövidítették le, hogy védjék a jelöltek biztonságát a Fidesz támadásaitól, lejáratási kísérleteitől – más kérdés, hogy a november végén véglegessé váló 106 egyéni jelölt lejáratására még mindig lesz bő négy hónapja a kormány(párt)nak, ha akarja.
(Nyitóképünkön Magyar Péter. Fotó: Reviczky Zsolt)
Olvasd tovább itt: hvg.hu
