A DK benyújtja a parlament feloszlatásáról szóló kezdeményezését

A DK benyújtja a parlament feloszlatásáról szóló kezdeményezését

Dobrev Klára egyetért azokkal, akik szerint a Szőlő utcai botrány miatt a kormánynak le kell mondania. Éppen ezért a DK elnöke bejelentette, hogy arra kérte pártja országgyűlési képviselőit, nyújtsák be a parlament feloszlatásáról szóló szavazást. A Fidesz-KDNP képviselőit pedig arra szólította fel, mutassák meg ezen a szavazáson, maradt-e még bennük emberség. „Az elmúlt napok az…

Részletek
Tiszaburán a harmadik választás után sincs polgármester

Tiszaburán a harmadik választás után sincs polgármester

Tiszaburán továbbra is bizonytalan a helyzet az időközi választások körül, miután a harmadik forduló érvényessége is kérdéses. A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei községben korábban már kétszer meg kellett ismételni a választást csalás gyanúja miatt. Az ügyben Gulyás Gergely miniszter is megszólalt. A legutóbbi voksolás során is felvetődött a szavazatvásárlás gyanúja, amelyről a helyiek nyíltan beszéltek. Állításuk szerint…

Részletek
Kifizeti a kormány Budapestnek a tartozásait

Kifizeti a kormány Budapestnek a tartozásait

Mégis kifizeti tartozásai egy részét a kormány Budapestnek, 12 + 8,8 milliárd forintot kap a főváros az év végéig – ezt közölte Karácsony Gergely főpolgármester. „Akkor hát nem volt hiába a budapestiek kiállása, a kormány kifizeti Budapestnek az adósságát. Vittem is az erről szóló szerződést a minisztériumba. Az év végéig a főváros 12+8,8 milliárdot kap…

Részletek
Orbán Viktor a 12. legbefolyásosabb európai politikus egy listán

Orbán Viktor a 12. legbefolyásosabb európai politikus egy listán

Az Európa legbefolyásosabb politikusait felsoroló listán Orbán Viktor magyar miniszterelnök a középmezőny tetején, a 12. helyen végzett, megelőzve többek közt Emmanuel Macron francia elnököt. A lista első helyén azonban olyasvalaki áll, aki nem is európai, mégis neki van a legnagyobb hatása a kontinens politikájára. Karácsony Gergely polgármestert is említik a listán. A Politico nevű lap…

Részletek
Magyar Péter szerint zsarolják a köztársasági elnököt

Magyar Péter szerint zsarolják a köztársasági elnököt

Magyar Péter Balatonfüreden tartott sajtótájékoztatót a Tisza Párt frakcióülése után, amelyen a Szőlő utcai gyermekvédelmi botrány kapcsán élesen bírálta a kormányt, és bejelentette, hogy szombaton tüntetést szerveznek Budapesten, a Karmelitához vonulnak. A párt fontos célja, hogy felhívja a figyelmet az állami gondozásban élő gyerekek helyzetére. A pártelnök hangsúlyozta, hogy a gyermekvédelem nemzeti minimum, és a…

Részletek
Az Országgyűlés megszavazta a 14. havi nyugdíj bevezetését

Az Országgyűlés megszavazta a 14. havi nyugdíj bevezetését

Elfogadta az Országgyűlés szerdán a 14. havi nyugdíj bevezetéséről szóló jogszabályt; a juttatást fokozatosan vezetik be, a nyugdíjasok 2026 februárjában a teljes összeg egynegyedét kapják meg. A képviselők a kormány előterjesztését egyhangúlag, 181 igen szavazattal támogatták – írja az MTI. A jogszabály szerint a nyugdíjasok jövőre a február havi nyugdíjukon és a 13. havi nyugdíjon…

Részletek
Orbán Viktor megható sorokkal búcsúzott Balázs Pétertől

Orbán Viktor megható sorokkal búcsúzott Balázs Pétertől

Szerda reggel, 82 éves korában elhunyt Balázs Péter Kossuth-díjas színművész, a Szigligeti Színház korábbi igazgatója. A hírt a színház közölte a Facebook-oldalán, ahol méltatták a művész életművét és vezetői munkásságát. A színművésztől búcsút vett közösségi oldalán Orbán Viktor is. „Mély megrendüléssel értesültem Balázs Péter barátom haláláról. Nekem annyi feladatom maradt csupán, hogy bajtársként köszönetet mondjak…

Részletek
Szabálysértési eljárást indítottak Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Szabálysértési eljárást indítottak Ruszin-Szendi Romulusz ellen

Budai Gyula szerdán jelentette be, Ruszin-Szendi Romulusz ellen szabálysértési eljárás indult. „A Legfőbb Ügyész tájékoztatása alapján a Szeghalmi Rendőrkapitányságon szabálysértési eljárás zajlik Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök ellen a szeghalmi fórumon történt fegyverviselés miatt. Ő jelenleg a Tisza Párt képviselőjelöltje” – írta Facebook-oldalán Budai Gyula fideszes képviselő. Budai írásbeli kérdésére a Legfőbb Ügyészség azt is…

Részletek
Új vezető érkezett a Szőlő utcai intézet élére

Új vezető érkezett a Szőlő utcai intézet élére

Úgy tűnik, kinevezték a Szőlő utcai javítóintézet új vezetőjét. A Telex értesülései szerint a Debreceni Javítóintézet eddigi igazgatóhelyettesét, Varga László Balázst bízták meg a Szőlő utcai intézet vezetésével. Megbízatása 2026. április 30-ig szól. Az új igazgatót a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője, Sidlovits Ferenc mutatta be a dolgozóknak. Vargát telefonon elérték, ám sem megerősíteni, sem…

Részletek
Magyar Péter bejelentésekkel nyitotta a Tisza Párt kongresszusát

Magyar Péter bejelentésekkel nyitotta a Tisza Párt kongresszusát

Magyar Péter Balatonfüreden fontos bejelentéseket tett a Tisza Párt kongresszusán szerda délelőtt: elmondta, mikor mutatják be a tervezett Tisza-kormányt, és azt is, hogy száznapos intézkedési tervvel is készülnek. Szerdán kezdődött a Tisza Párt kétnapos kongresszusa Balatonfüreden. A párt elnöke, Magyar Péter ezen bejelentette, hogy január közepén felállítanak egy 50 fős szakértői csapatot az „Orbán-kormányzás örökségének…

Részletek