Kiderült, mit keresett egy kínai étteremben Schadl György

Kiderült, mit keresett egy kínai étteremben Schadl György

Kiderült, miért falatozhatott teljes nyugalomban Schadl György, miközben éppen házi őrizetben kellene tartózkodnia. A Fővárosi Törvényszék közölte, mit tudnak arról a Hadházy Ákos által közzétett fotóról, amelyen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke egy étteremben látható, amint étkezik. A Blikk is megírta, hogy Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy, állítása szerint éppen egy siófoki…

Részletek
Súlyos dolgokat találhattak a Budapest Brandnél

Súlyos dolgokat találhattak a Budapest Brandnél

Törvénysértő prémiumok, luxusparkoló és elszivárgó közpénzek – így számol be a Domokos-jelentés a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-ről, amelynek részleteit most az Index publikálta. A dokumentum súlyos visszaéléseket tár fel a cég működésében, és a főpolgármester felelősségét is felveti. A városháza visszautasította a vádakat, politikai támadásnak minősítve az átvilágítás megállapításait. A Domokos-jelentés súlyos visszaéléseket tárt fel…

Részletek
Megnéztük, hogy a kormánytagok milyen csillagjegy alatt születtek

Megnéztük, hogy a kormánytagok milyen csillagjegy alatt születtek

Orbán Viktor Facebook-oldalára került fel nemrégiben egy videó, amelyben a horoszkóp volt a téma. „Mennyire illik önre a csillagjegye?” – hangzott el a kérdés. Szijjártó Péter gyorsan válaszolt: „A feleségem szerint nagyon.” Lázár János elgondolkodott, majd így nyilatkozott: „Vízöntő vagyok, nem tudom, milyen a Vízöntő. Azt tudom, hogy én milyen vagyok. Független vagyok, azt csinálok,…

Részletek
„Szégyelld magad” – írta Vitézy Dávid Szabó Rebekának

„Szégyelld magad” – írta Vitézy Dávid Szabó Rebekának

A napokban Karácsony Gergely reagált arra, hogy Cseh Katalin és Barabás Richárd új politikai mozgalmat indított. A főpolgármester kijelentette, hogy nem szeretne részt venni egy új párt bármilyen tevékenységében. Vitézy Dávid szerint azonban a napnál világosabb, hogy a párt mögött maga Karácsony áll, erről posztolt a fővárosi képviselő Facebookon. A napnál világosabb, hogy az új…

Részletek
További 14 élelmiszer biztosan árrésstopos február végéig

További 14 élelmiszer biztosan árrésstopos február végéig

A kormány legutóbb október végén közölte, hogy 2026 február végéig meghosszabbítja az árrésstopot, és az élelmiszerek körébe decembertől 14 újabb áru kerül be, többek közt a marhafelsál, a sertésmáj, sajtkrém, alma, körte, fejes káposzta és a bébiétel. A hírt Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő jelentette be. A döntés már a Magyar…

Részletek
Orbán Viktor szerint igenis korlátlan a szankciók alóli mentesség

Orbán Viktor szerint igenis korlátlan a szankciók alóli mentesség

Orbán Viktor magyar miniszterelnök szokásához híven interjút ad a Kossuth Rádiónak. Várhatóan szóba kerül az Örményország elleni győzelem, a Donald Trump elnökkel kötött megállapodások és a 14. havi nyugdíj is. Kövesse velünk élőben a kormányfő bejelentéseit! Orbán Viktor november 14-én azzal amerikai szankciók alóli mentességgel kezdte az interjút, ugyanis Marco Rubio amerikai külügyminiszter azt mondta,…

Részletek
Hibázott, véletlenül szépítette a gyermekszegénység adatait Rónai

Hibázott, véletlenül szépítette a gyermekszegénység adatait Rónai

Orbán Viktor miniszterelnök Rónai Egon vendége volt az ATV-ben. A miniszterelnök az interjú során több olyan kérdésre is válaszolt, melyek utólag is érdekesnek bizonyulnak. Rónai Egon ugyanakkor egy hibát elkövetett. Emiatt utólag, Facebook-posztjában helyesbített. Mint arról beszámoltunk, Rónai Egon műsorvezető Orbán Viktor miniszterelnökkel készített interjút az ATV műsorában. A beszélgetés egyik fontos témája a gyermekszegénység…

Részletek
Orbán Viktor megadta az engedélyt, készülhetnek a rajzával ellátott pulcsik

Orbán Viktor megadta az engedélyt, készülhetnek a rajzával ellátott pulcsik

Megadta az engedélyt Orbán Viktor a Rónai Egonnak adott interjúhoz használt rajzainak felhasználásához, például pólókra nyomtatáshoz. Most már hivatalosan is gyárthatók ilyen termékek. Egy ország találgatta, mi értelme volt azoknak az ábráknak, amiket Orbán Viktor az ATV-nek adott interjúja közben készített. A beszélgetés után meg is mutatták a rajzot és mi tagadás, avatatlan szem számára…

Részletek
Magyar Péter úgy gondolja, Varga Judit sosem tett el közpénzt

Magyar Péter úgy gondolja, Varga Judit sosem tett el közpénzt

Magyar Péter a 24.hunak adott nagyinterjújában azt mondta, a másfél éve tartó politikai szerepvállalásában inkább a pozitív meglepetésekre koncentrál. Meglepte például, hogy mennyi gyalázkodást kibír: azt mondja, ezek megerősítik. Meglepte az is országjárásai alkalmával, hogy mennyi szeretet lakik az emberekben. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „Csodálatos országot fogunk építeni, csak hagyni kell az embereket élni: a…

Részletek
Megint kormányinfót tartanak Gulyás Gergelyék

Megint kormányinfót tartanak Gulyás Gergelyék

Fontos bejelentések várhatók a kamatstop meghosszabbításáról, valamint a nevelőszülők alapdíjának megduplázásáról. Orbán Viktor a szerdai kormányülést követően közölte, hogy három kiemelt döntést hoztak a nevelőszülői díj kapcsán: Megduplázzák a nevelőszülők alapdíját; Az alapdíj minden nevelt gyermek után jár; A fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő szülők többletdíját a duplájára emelik. Ezen kívül szóba kerülhet Orbán Viktor washingtoni…

Részletek