Barabás Richárd bejelentette, hogy holnapután majd bejelent valamit
„Folytatom a mai, hamvába holt politikus-sorozatomat.Barabás Richárd bejelentette, hogy holnapután majd bejelent valamit. Valami olyat,…
„Folytatom a mai, hamvába holt politikus-sorozatomat.Barabás Richárd bejelentette, hogy holnapután majd bejelent valamit. Valami olyat,…
A Fidesz vidékpolitikája megbukott – a fiatalok szemével – olvasható Tarr Zoltán Facebook-bejegyzésében, amelyben a…
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, belső vizsgálat indult a szegedi klinikán, miután a frissen…
A projekt akkor indulhat el, ha megkapja az amerikai kongresszus jóváhagyását.A tárgyalások során – mint…
„Mészáros Lőrinc mai nyilatkozata: »A zebrákról pedig annyit: nem követem a zebrák vonulását, és nem…
Belső vizsgálat indult a szegedi klinikán, miután a frissen műtött szekszárdi főorvosnő eltűnt a kórházból,…
„Kedves Robi!Mivel mentálhigiénés okokból évek óta nem fogyasztom önszántamból a tartalmaidat, ezért kicsit megkésve, a…
és nem csapott le rögtön, hogy hiszen ott van még hasonló geopolitikai helyzetben Ausztria, Csehország…
„A leegyszerűsítő és az indulatos sértegetésekkel teli állásfoglalások között nehéz eligazodni, ezért szeretnék most ebben…
Több mint másfél évtized után véget ért Molnár Áron, a noÁr ellenzéki mozgalom korábbi úttörőjének…