A békét nem fantáziavilágban létező politikusok fogják elérni

A békét nem fantáziavilágban létező politikusok fogják elérni

Három egyszerű, de megkerülhetetlen feltételt nevezett meg J D Vance ahhoz, hogy sikeresen lezáruljanak a béketárgyalások az ukrajnai háború után. J. D. Vance szerint Zelenszkijéknek el kell engedni az illúzióikat. Fotó: MTI/AP/Jevhen Maloletka Az amerikai alelnök szerint Ukrajna körül csak akkor lehet előre lépni, ha a békéről szóló vitákban félreteszik a politikai illúziókat, és minden…

Részletek
Tisza Párt – Az adatbotrány egyik főszereplőjét is képviselőnek indítják

Tisza Párt – Az adatbotrány egyik főszereplőjét is képviselőnek indítják

A Magyar Nemzet ír arról, a Tisza Párt informatikusa és koordinátora, Gyuk Zsolt a Zala vármegyei 1-es körzetben indulna. Ott is van Gyuk a Tisza Zala vármegyei jelöltjei közt…; fotó: Facebook Mint ismert, kétszázezer nevet és megannyi adatot tartalmazó lista szivárgott ki nemrégiben a Tiszától. Miközben az eset miatt már a rendőrség is vizsgálódik, éppen…

Részletek
Százhúsz éves a főváros legnagyobb temploma, ahol Szent István jobbját is őrzik

Százhúsz éves a főváros legnagyobb temploma, ahol Szent István jobbját is őrzik

A bíboros úgy fogalmazott: „háborúk és rombolások, megújulások és építések története van a falakban, a képekben és a szobrokban, de a lelkekben is”. Kitért arra: a bazilika védőszentje Szent István király, aki az egész magyar nép pártfogója, és „különös kegyelem”, hogy a templomban őrzik a Szent Jobbot. A hálaadó szentmise után a bazilika énekkarának és…

Részletek
Tiszások! Most döntsétek el, hogy háborút akartok vagy békét, még nem késő

Tiszások! Most döntsétek el, hogy háborút akartok vagy békét, még nem késő

A Karanténvlogban éppen a tiszás jelölt-jelöltek szánalmas fényre érkezését taglaltuk, amikor érkezett a hír, hogy Ursula von der Leyen 135 milliárd eurót akar küldeni annak az Ukrajnának, amelynek elitje ezeket a pénzeket aranybudikra költi. Miután ez kiderült, még érthetetlenebb von der Leyen és bandája nyílt pénzfelajánlása, főleg úgy, hogy semmilyen ellenőrzési pont nincsen a pénz…

Részletek
von der Leyen asszony és csipet-csapata nem elégedettek Trump béketervével

von der Leyen asszony és csipet-csapata nem elégedettek Trump béketervével

Magyar belpolitika és ami körülöttünk van Azt Usruláék legfrissebb nyilatkozata is bizonyítja, hogy Európa nagyon nincs jó kezekben. Ez pedig csak mégjobban megerősít bennünket abban, hogy nagyon nem mindegy kinek adunk bizalmat majd 2026 áprilisában. Ha megnézzük ugyanis, akkor világosan láthatjuk: az egyik oldalon áll egy gyanúsan nárcisztikus ficsúr, aki arra büszke, hogy sokan megnézték…

Részletek
Zelenszkijnek meg kell barátkoznia a tervvel

Zelenszkijnek meg kell barátkoznia a tervvel

„Zelenszkijnek meg kell barátkoznia a tervvel” – fogalmazott Donald Trump, és hozzátette, hogy amennyiben az ukrán elnök nem fogadja el a háború lezárására kidolgozott amerikai elképzelést, akkor „harcolhat tovább”. Arra a kérdésre, hogy az ukrán elutasítás esetén az Egyesült Államok megszünteti-e Ukrajna támogatását, Donald Trump annyit mondott, hogy „egy ponton Volodimir Zelenszkijnek el kell fogadnia…

Részletek
Orbán Viktor levele Ursulának

Orbán Viktor levele Ursulának

Orbán Viktor megírta a válaszlevelet Ursulának, amelyben világossá tette, hogy nem fogunk finanszírozni egy megnyerhetetlen háborút és nem küldünk pénz Ukrajnába. A miniszterelnök Facebookra feltöltött videójában leszögezi: Ukrajnának joga van folytatnia ezt a háborút, de nekünk nem kötelességünk tovább támogatni és finanszírozni. Orbán Viktor válaszolt a magyarok pénzére is éhes von der Leyen asszonynak /…

Részletek
Letartóztatták Jair Bolsonaro volt brazil elnököt

Letartóztatták Jair Bolsonaro volt brazil elnököt

A házhoz jelöletlen rendőrautók érkeztek, ahonnan Jair Bolsonarót a PF központjába vitték, és körülbelül 6:35-kor szállt ki a járműből. A volt elnököt ezt követően az Országos Kriminalisztikai Intézetben (INC) vetették alá orvosszakértői vizsgálatnak. Rendőrségi források a CNN-nek azt mondták, hogy a letartóztatási indítványt végül az a virrasztás gyorsította fel, amelyet Jair Bolsonaro legidősebb fia, Flávio…

Részletek
Kartellügy érintettje is van a tiszás jelöltek között

Kartellügy érintettje is van a tiszás jelöltek között

Dobos Tibor, a Tisza Párt székesfehérvári jelölt-jelöltje jogász, szakács és vállalkozó, felesége pedig Ordas Eszter, a Tisza egykori fővárosi önkormányzati képviselője. Dobos Tibor cégei, köztük a Dunai Személyszállító Kft. és a Hajózni Jó Kft., érintettek voltak a BKV 2020-as hajózási tenderéhez kapcsolódó kartellügyben: a Gazdasági Versenyhivatal 2023-ban megállapította, hogy a vállalkozások jogsértő együttműködéssel próbálták elnyerni…

Részletek