Enyhítettek a luxusban élő zalai ál-Jézus büntetésén
Az elsőfokú ítélethez képest csökkentett időtartamú, négy év és hat hónap börtönbüntetést kapott jogerősen az…
Az elsőfokú ítélethez képest csökkentett időtartamú, négy év és hat hónap börtönbüntetést kapott jogerősen az…
Taleb al-Abdulmohsen az 51 éves pszichiáter 2024 december 20-án kibérelt egy 340 lóerős BMW típusú…
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a VIII. Fricsay Richárd Regionális Katonazenekari Fesztivál megnyitóján a…
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője is a magyar delegáció tagjaként utazott Washingtonba…
„Dolgok, amiket Budapesten találsz” – írta a videóhoz, jelezve, hogy éppen ezt a helyet látogatta…
Gémesi György azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy készült egy nyolc pontból álló anyag, amely a…
Zsigó Róbert az M1 reggeli műsorának nyilatkozva elmondta, hogy a januári nyugdíjemelés óta magasabb lett…
A „Szőlő utcai ügy” apropóján összehívták keddre a parlamenti Népjóléti Bizottságot – az ülés témája…
Lába kélt a Magyar Honvédség két érzékeny haditechnikai eszközének egy tavaly őszi filmforgatás során –…
A lehető legnagyobb körültekintéssel járt el a beteg gyógyítása és ápolása során az idegsebészeti osztály,…