17 éve történtek a támadások
Előre megtervezte, majd levadászta áldozatait az a négy férfi, akik még 2008-2009-ben elkövették a romák…
Előre megtervezte, majd levadászta áldozatait az a négy férfi, akik még 2008-2009-ben elkövették a romák…
Ahogy korábban a Mandiner is megírta , Volodimir Zelenszkij videóüzenetben szólalt fel az Európai Unió…
Az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózatán (ACN) érkezett bejelentés alapján hatósági ellenőrzés idején határértéket…
A kijelentés két szempontból is érdekes: egyfelől nyilvánvaló csúsztatás, hiszen ahogy fent jeleztük, nem pusztán…
Mindkét nagy párt növelni tudta szavazótáborát az ősz folyamán a Závecz Research októberi közvélemény-kutatása szerint….
Nyár óta 32-ről 35 százalékra nőtt a Tisza Párt támogatottsága a választókorú népesség körében –…
A Napirend után a 24 Extra Csúcs csomagjának előfizetői számára érhető el teljes hosszában az…
A jelentés szerint Ukrajna jelentős előrelépést vitt véghez a csatlakozási felkészülés terén, és aláhúzta, hogy…
Mintegy 200 ezer adatot – a nevek és e-mail címek mellett telefonszámot és többeknél születési…
A K&H Bank szerkesztőségünkhöz eljuttatot levelében a következőket közölte: „November 3-án hétfőn és november 4-én…