Stohl Andrásék felújították Gyula házát, egy rokon most milliókat követel emiatt tőle

Stohl Andrásék felújították Gyula házát, egy rokon most milliókat követel emiatt tőle

A cikkből kiderült, hogy Farkasék  mindennapjait és ünnepeit 2010-ben tette tönkre az árvíz. Mint utólag kiderült, a házat az ár a régi fürdőszobában szakította ketté. Az apa csak azért tudta megmenteni, mert van szivattyúkezelői vizsgája, és kölcsönkapott a tűzoltóktól három szivattyút.Bár az épület végül lakható maradt, a keletkezett sérülések miatt sosem lehetett igazán kifűteni a…

Részletek
A Sajó áradása miatt megközelíthetetlenné vált egy borsodi település

A Sajó áradása miatt megközelíthetetlenné vált egy borsodi település

A Sajó és más vízfolyások szerda óta zajló áradása miatt bizonyos útszakaszok víz alá kerültek, így több szakaszt le kellett zárni Borsod-Abaúj-Zemplén megyében – számolt be a boon.hu. A portál a Magyar Közúttól azt a tájékoztatást kapta, hogy „a Sajó áradása esetén a földrajzi adottságok és a meglévő közúthálózat paraméterei miatt bizonyos útszakaszok rendszerint víz…

Részletek
Több útszakaszt is lezártak a Sajó és az Ipoly áradása miatt

Több útszakaszt is lezártak a Sajó és az Ipoly áradása miatt

A Sajó és más folyók szerda óta tartó áradása miatt bizonyos útszakaszok víz alá kerültek, emiatt több szakaszt le kellett zárni Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében – írta a Boon. A portál a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től megtudta, hogy a Sajó áradása esetén a földrajzi adottságok és a meglévő közúthálózat paraméterei miatt bizonyos útszakaszok rend szerint víz alá…

Részletek
Index – Belföld – Két folyón is árvízveszély van, az Ipoly már megáradt

Index – Belföld – Két folyón is árvízveszély van, az Ipoly már megáradt

A Sajó és az Ipoly folyókon árhullám indult el a heves esőzések miatt: Ipolytarnócnál a vízszint a valaha mért legnagyobb érték közelébe emelkedhet. A meteorológusok szerint a hullámok gyors lefolyásúak lesznek, de több településen készültségi szintet rendeltek el. Tegnap az Index is beszámolt róla, hogy harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Ipolytarnóc településen, ahol a napok…

Részletek