Komoly stratégiai hibának látom Magyar Péter részéről, hogy nem köt szövetséget Karácsony Gergellyel
„Továbbra is komoly stratégiai hibának látom Magyar Péter részéről, hogy nem köt szövetséget az erre…
„Továbbra is komoly stratégiai hibának látom Magyar Péter részéről, hogy nem köt szövetséget az erre…
„Szerintem lesz ebből a (miniszterelnöki) vitából valami, nem fog tudni ebből kimozogni Orbán Viktor” –…
A Tisza Párt elnöke volt az ATV Heti Napló című műsorának vendége vasárnap, é rögtön…
Megkapta a magáét a Fidesz (»az összevissza hazudozó Lázár», »Orbán Balázs az ország leggyávább embere«,…
Farkas Dezső, az egykori Tisza Párt meghatározó alakja, jelenleg az Irány a Jövő párt elnöke,…
„Az, hogy a közösségi médiában a legszélsőségesebb pozitív és negatív reakciók jönnek, mára már a…
„A héten Bruck András nevű szellemi-lelki nyomorék azt javasolta Rónai Egonnak, hogy lője főbe magát.Rónai…
Rónai Egon, az ATV műsorvezetője (Fotó: Magyar Hang/Végh László) Rónai Egon, az ATV műsorvezetője halálos…
Rónai Egon, az ATV műsorvezetője halálos fenyegetéseket kapott az Orbán Viktorral készült interjúja után –…
Orbán Viktor és Rónai Egon beszélgetése az ATV Mérleg című műsorában egy hét alatt átlépte…