Óváry Csaba szerint a gyógyítás és a béke összetartozik
Óváry Csaba, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója ebben az évben vette át az intézmény vezetését. Az intézményvezető elsőként a tervekről és a már meglévő eredményekről beszélt a DKP kecskeméti háborúellenes gyűlésén, s azt is elmondta, hogyan fogadták kórházvezetőként. – tudósít róla a Baon.hu megyei hírportál. Óváry Csaba szerint közel egymillió embert senki nem tudott megmenteni,…
