A szakképzésben részt vevő diákok segítenek a hóeltakarításban

A szakképzésben részt vevő diákok segítenek a hóeltakarításban

A szakképzésben részt vevő diákok is segítenek a hóeltakarításban – közölte a kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden a Facebook-oldalán. A videóban Hankó Balázs azt mondta, havazásra ébredtünk kedd reggel a gyerekek örömére, de a hóval feladat is van: el kell takarítani, hogy biztonságosak legyenek a járdák, az utak. A miniszter kedden reggel minden szakképzési…

Részletek
A néha idetévedő szektás gyogyósoknak mondom, hogy ez a jelenet az úgynevezett lepapírozás

A néha idetévedő szektás gyogyósoknak mondom, hogy ez a jelenet az úgynevezett lepapírozás

„A néha idetévedő szektás gyogyósoknak mondom, hogy ez a jelenet az úgynevezett lepapírozás. A teljesítési igazolások és a résztvevők jegyzékének előállítása, amivel lehet bizonyítani, hogy a roppant fontos és társadalmilag nélkülözhetetlen esemény megvalósításra került, nem pedig néhány haver bulizott egy jót az év végén. Már elévült, szóval elárulom, megboldogult ifjúkoromban pont így papíroztuk le, hogy az…

Részletek
Index – Belföld – Megbénította az országot a havazás: több jármű elakadt, autók csúsztak árokba

Index – Belföld – Megbénította az országot a havazás: több jármű elakadt, autók csúsztak árokba

Több helyen okoz fennakadást a hó a Bakonyban, kamionok, személygépkocsik és buszok továbbhaladását is segíteniük kellett a tűzoltóknak szombat délután – közölte a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Csondor Henrietta elmondta: a 8-as főúton Városlődnél egy nyerges vontató akadt el, és foglalt el több forgalmi sávot, Zirc és Borzavár között szintén elakadtak gépkocsik, Tapolca…

Index – Belföld – Itt az újabb hótérkép, mutatjuk, hol havazhat a hétvégén

Index – Belföld – Itt az újabb hótérkép, mutatjuk, hol havazhat a hétvégén

A havazásra való tekintettel újabb hótérképet adott ki a HungaroMet, melyben részletezik, hogy milyen időjárásra lehet számítani a hétvége első felében, illetve hogy az ország mely részén várható havazás. Szombat délelőttig: a csapadékhajlam átmeneti csökkenését követően egy újabb kiterjedt csapadékzóna érkezik péntek este, éjszaka, ekkor már nagyobb területen válthatja síkvidéken is havas eső, tapadó hó az…

Részletek
A Bakony leglátványosabb szurdoka, ahol megállt az idő

A Bakony leglátványosabb szurdoka, ahol megállt az idő

Szűk, vízszintesen rétegzett meredek sziklafalak között egyensúlyozunk a félig kiszáradt patakmeder kövein. A szurdok mélyén nedves félhomály uralkodik, a hatalmas sziklák mohakabátja elnyeli lépteink zaját. Úgy érzem, ezen a helyen kizökkent az idő. Azon se csodálkoznék, ha az egyik barlangból betyár ugrana elő „Pénzt vagy életet!” kiáltással, vagy ha odébb egy őskori hüllő mohó szeme…

Részletek